Éljen a lehetőséggel?

Nekem itt ezen az oldalon is többen felkínálkoztak már, de sohasem éltem vele. Most ne foglalkozzunk azzal, hogy jobban szeretek vadászni, mint várni a sült galambot, ne foglalkozzunk azzal, hogy boldog házasságban élek, csak maradjunk száraz korkülönbségnél.

1; Egy ötvenes (nős) férfi sokkal jobban ért a nők nyelvén, mint huszonéves társai. Sokkal könnyebben veszi le a lányt a lábáról, és sokkal könnyebben hiteti el vele, hogy ő egy különleges teremtmény, egy valóságos csoda, egy tünemény, stb. Ha kicsit összekapja magát, úgy magába zúgatja szegény lányt, hogy még nagymama korában is megemlegeti. Ezzel viszont egész életére boldogtalanná is teszi, hiszen olyan magasra tette a lécet, amit minden fiatalabb partner le fog verni. Ehhez nincs joga!

2; A lányos apákban kifejlődik valamiféle belső gát, ami akadályozza őket abban, hogy a gyermekük korabeli, vagy még annál is fiatalabb lányra potenciális partnerként tekintsenek. (Kivéve, ha szerelmes lesz, mert akkor ugye nem néz se istent, se embert, se törvényt, se morált.)

3; Egy ötvenes férfi abban a korban van, amikor lelkileg kezd összezuhanni. A munkahelyén is egyre nehezebben bizonyít, egyre nehezebben utasítja maga mögé a helyére pályázó fiatal trónkövetelőket. Úgy érzi, már kevésbé van rá szükség. Otthon ilyenkorra jellemzően már megvan minden. Ház, kocsi, gyerekek is felnőttek. Detto: Úgy érzi, már kevésbé van rá szükség. Ez pedig a férfi halála!

Ha ilyenkor találkozik egy hamvasbőrű leánykával, aki mint kaszálás után a sarjút új életre serkenti, aki pusztán a fiatalságával elhiteti vele, hogy van még benne szufla, hogy bele tud vágni egy új életbe, hogy semmi sincs még veszve, könnyen szerelembe eshet. És ha ez megtörténik, megöli a féltékenység, még ha korábban hírből sem ismerte ezt az érzést. Szánalomra méltó aggastyánként lohol a fiatal partere nyomában, és próbálja valahogy megőrizni a a boldogságát. Hát ki a fenének van erre szüksége?