Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Lányok, mi állhat emögött?...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok, mi állhat emögött? Megismertem egy lányt, túl vagyunk az első néhány randin, rengeteget beszéltünk szexről már az első találkozásunkkor is. A többi lent.

Figyelt kérdés

Tegnap elmentünk vacsizni, utána feljött hozzám, valóban vágytam már rá, mert tényleg túlbeszéltük az ügyet. és kiderült, hogy tapasztalt de még is szűz, mármint...

Megkínáltam egy teával, majd leültünk a kanapéra beszélgetni, ahol nagyon is kezdeményezőnek bizonyult, elkezdett simogatni, egymásnak estünk..

Nagyon határozott volt, mert ő kért meg, hogy majd ha befejezte csak akkor viszonozzam, most engedjem el magam és élvezzem, hogy kényeztet, szóval olyan szopást kaptam, hogy ketté állt a fülem :D

Aztán én következtem, és itt jött a felfedezés, hogy ő még szűz, illetve a puncija még ártatlan, nem mondom, leblokkoltam, főként az orál után, mert az nagyon top volt.. Persze ettől még kinyaltam, igaz óvatos voltam, mert nem akartam megsérteni vagy hasonló.. de volt orgazmusa is.

Végül nálam aludt, beszélgettünk erről, és nyilván volt néhány kérdésem.. mondta, hogy, a következő találkán többet is ad magából, viszont a puncija ártatlanságát egyelőre még nem vehetem el, de megdughatom a fenekét, csak akkor arra felkészül..


Elmeséltem ma egy jó barátomnak, de azt mondta sok pornót néztem és hagyjam már a hülyeséggel :D szóval nem éppen tudtam kibeszélni magamból a dolgot..


Kedves hölgyem nem tért ki arra, hogy a punciját miért kell érintetlenül hagynom, és igazából megfejteni sem tudom mi lehet ennek az oka.. ötlet?


2017. ápr. 19. 20:56
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
hát, talán az, hogy az mégis "szüzesség" nem tudom mennyi idős a lány, de akár a szülei miatt is lehet, vagy, hogy később mit mond a gyerekének :D
2017. ápr. 19. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Már külön él a szüleitől, 24 éves!
2017. ápr. 19. 21:04
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
lehet, hogy azt a nagy ő-nek tartogatja, és addig nem akarja, amíg biztos nem benned
2017. ápr. 19. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
#1 vagyok, akkor vallás esetleg? Vagy igen még ezt az igazisat tudom elképzelni
2017. ápr. 19. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Szerintem csak nem akarja hogy bárki is kihasználja ( nem feltételezem hogy ez a szándékod ) én is ilyen voltam 19 évesen vesztettem el mert nem akartam akárkinek oda adni :) de ha tényleg bele szeretsz és vele is maradsz szerintem pár hónap után beadja a derekát neked ... Mármint ...
2017. ápr. 19. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Nem gyakorol vallást.

Azért is írtam, hogy rengeteget beszéltünk a szexről, mert tényleg így volt, és valóban az orál után letaglózott, hogy még szűz..

Pózok, habitus, partnerek, méret ki mit szeret.. stb. Az anál pedig nálam nem egy fontos így nem is kérdeztem tőle. Lényeg, hogy dugták már meg, csak azt nem mondta, hogy nem a puncijáról van szó :) persze nem is kellett az orromra kötnie.

2017. ápr. 19. 21:20
 7/9 anonim ***** válasza:
40%

nekem már az gyanús, h szűz, de tök tapasztaltan áll mindenhez, meg úgy szop, h ihajj

a szüzek meg amúgy sem engedik a popsit

szerintem ezen a szűzi dolgon gondolkodj el kicsit

2017. ápr. 19. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Bármi is az oka, neked ehhez kell alkalmazkodnod. Ha az anál eddig nem izgatott, ne vedd föl a repertoárba, annak való az, akit izgat. Marad az orál, és ha ahhoz jól ért, akkor nem lesz nagy dráma - egyelőre.

Az orgazmust követő percek nagyon alkalmasak a legintimebb kérdések megbeszélésére: nyald ki alaposan és szakértelemmel, és akkor kérdezd meg.

2017. ápr. 19. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Ha jó vagy, és a kapcsolat is tartósnak bizonyul, biztos engedni fogja magától. Ne erőltesd, szerintem ő fogja kérni egyszer.
2017. ápr. 20. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!