Egy képzelt fiúba lettem szerelmes?

Elmeorvos látott?

Először meg akartam kérdezni, hogy mit szipuzol? :) Valamiért menekülsz a valóság elől, ezt egy jó szaki ki tudná deríteni, hogy miért lehet.

Kedvesen kihasználod azt a fiút grat! Neked nyilván jól esne! Más is képzelt el pasit, mint IDEÁLT, esetleg behazudta az osztályban, de ez már súlyos. Ismerek olyat aki szintén egy sorozat szereplőt szeret, vele álmodik stb de tudja, hogy nincs, fáj neki, nem keres kopit!

Bocs, de nem tudok egy olyannal együttérezni, aki szórakozik mások érzéseivel, és ilyen degradáló módon beszél arról, aki valljuk be, nagyságrendekkel többet tudna neked adni, mint egy fantáziaszülemény. Már csak annál fogva is, hogy létezik, ellenben a te "nagy szerelmeddel".

Ahogy leírtad a fiú ideálod, meg a személyiséged, az majdnem teljesen olyan, mint én, csak hogy én fiú vagyok. :D Igaz már nem 17 éves, hanem 25, de kb. ilyen voltam, leszámítva azt, hogy nem jártam kitalált személlyel. Viszont ilyen rajzfilm figurák nagyon erős hatással voltak rám szintén, szerelmileg, meg szexuálisan is, ezt érts úgy, hogy ilyen 5-10 éves korom között főleg. Amúgy én meg pont mindig ilyen aranyos, ártatlan, de perverz lányról ábrándozom, csak hát valljuk be, hol találni olyat? Én nem ítéllek el, mert nem tehetsz róla, ha így érzel a való élet iránt. Az a baj veled is, hogy erősen idealista személyiség vagy, vagyis számodra csak az működne, amit te fejben jónak látsz, vagy kitalálsz. Így ebből adódóan ha kicsit is kizökkensz a képzeletvilágodból, akkor elundorodsz az élettől, mert az tényleg nagyon keserű, akármennyi szépet is lehet találni benne. A másik, ami nekem nagyon fura, hogy te sem taglalod a hosszabb mondandód külön bekezdésekben, nekem emiatt már jeleztek páran, hogy taglaljam. Nem tudom mennyi összefüggés van a kettő között, csak úgy érdekes, hogy erre felfigyeltem. Én ugyan még nem voltam pszichológusnál, se pszichiátrián, bár már sokan ajánlották, csak tisztában vagyok vele, hogy az rajtam nem segít, ugyanis nem fog tudni senki olyan megoldást kitalálni, amire én még nem gondoltam volna (rengeteget agyalok amúgy, hogy mégis mi az élet valós értelme), max egy külső szakember magyarázatot ad egyes elvontabb érzések miértjére, de megoldás nem fog születni. Vagyunk így páran sajna, hogy a való élet olyan szabályok szerint működik, hogy mi nem lehetünk boldogok benne, mert ahhoz a világnak kellene nagyot változnia. A többieket irigylem, akik átlagosak, és tudnak alkalmazkodni ehhez a meglévő társadalomhoz. Arra sajnos nem tudok választ adni, hogy mit csinálj, ezen a szerencse segíthet leginkább, vagyis ha tényleg találnál egy olyan fiút, aki legalább 90%-ban hasonlít az elképzeltre. Ezt mondom úgy, hogy 25 évesen nem volt senkim még, na nem azért mert nem lehetett volna, hanem mert mindenkit elutasítottam, akiknek szimpatikus voltam, és szeretett is volna többet. Amúgy én sem tudok ismerkedni, csak akkor megy a csajokkal való duma, ha érzékelem, hogy valami lelki problémájuk van, vagy ők nyílnak meg, és akkor van miről beszélni, mondhatni ehhez az egy témához értek úgy ahogy, de hogy én kezdeményezzek, az nagyon gáz.