Lányok, mi a véleményetek a félénk, szociális fóbiás fiúkról, akik jól néznek ki emellett?

Mivel én is ilyen vagyok lányként, teljesen átérzem.

Én bírom az ilyen srácokat. Bár, ha jól néznek ki, miért félénkek?! Nem, amúgy tudom, hogy nem ezen múlik.

Szerintem aranyos, de ha kapcsolatban lennék egy félénk sráccal, az elvárás lenne, hogy legyen férfasan határozott a kapcsolatban.

18/l

Hasonló vagyok és nem szeretem a társaság középontjában álló fiúkat, akik minden második szembejövőt ismernek.

Sok idegen ember... x)

Szóval nekem a félénkebbek szinpatikusabbak :)

Mondjuk az azért jó, ha egy fiú meg mer szólítani, feltéve ha már közvetve ismer, mert én például nem szeretek/merek ismeretlenben odamenni, de ha fiú jön oda az más. Itt most nem randira hívásra gondolok, mert az furcsa számora ismerettség nélkül, csak ilyen ismerkedős beszélgetésre valamilyen mondvacsinált indokkal pl keres valamit ( mondjuk a suliban a könyvtárat,vagy egy könyvet, egy boltot a suli közelében) stb.

19/l

Hát aki jól néz ki,az akaratlanul a társaságokba kerül,az emberek szeretik ha ott lehetnek a közelükben. Főleg ha ellenkező nemű. Eléggé ellentétes dolgokat állítasz. Ha azt állítod magadról,hogy jól nézel ki,akkor eleve az önbizalmad a helyén van. És ha önbizalom helyén van, akkor nincs problémád a szociális élettel....

Én így látom... Normál kinézetű, szociális 18/l

"Ha azt állítod magadról,hogy jól nézel ki,akkor eleve az önbizalmad a helyén van. És ha önbizalom helyén van, akkor nincs problémád a szociális élettel....

Én így látom... Normál kinézetű, szociális 18/l"

Najó tisztázzuk! Attól, hogy valaki jól néz ki még rohadtul nincs helyén az önbizalma illetve nem törvényszerű! Én éveken át voltam ilyen szociális fóbiás, nekem a gyerekkori traumáim miatt alakult ki és elhiheted, hogy akkor még nem számított ki hogy néz ki. Ez pedig berögzült és nagyon sokáig így is maradt. Én nem kifejezetten önbizalomhiányos voltam inkább képtelen voltam kezelni az embereket meg nem tudtam önmagam lenni előttük de az egyáltalán nem érdekelt, hogy mit gondolnak. Időközben (ez az időszakom legyen mondjuk 15-19ig) persze felcseperedtem és már régebben is mondták nekem, hogy hú belőlem aztán jó pasi lesz, egyszer csak igazuk lett. Rám aztán nyomultak a lányok de mégsem volt szociális életem vagy csak nagyon kis mértékben, hiába ültek az ölembe vagy puszilgattak vagy követtek az utcán ez engem csak zavart akkor, persze utólag fogom a fejem, hogy b+ de hülye voltam.

Én így a vége felé már láttam azért magamon, hogy jól nézek ki de mégsem tudtam mit kezdeni vele. Ez akkor változott mikor megtaláltam életem első igazi szerelmét, érte fokozatosan tényleg megváltoztam és úgymond normális lettem. Persze már nem vagyunk együtt de én sokat köszönhetek neki, persze ő nem tett igazából semmit csak engem inspirált a változásra és hogy kizökkenjek az apátiámból.

Most szerintem normális vagyok sőt kicsit olyan lettem megint mint kisgyerekként, inkább társaságkereső típus bár azért nem leszek szerintem sosem olyan "normális" mindig is ki fogok lógni de nem is akarok normális lenni, akinek hagyom hogy igazán megismerjen az majd megtudja milyen is vagyok valójában, a többi ember változatlanul nem érdekel túlzottan de már sokkal nyitottabb vagyok mint régen, és igyekszem teljesen jóindulatúan hozzáállni az idegenekhez.

Szóval butaság amit írsz mert ilyen igenis létezik. Egyébként én a saját példámból azt mondom, hogy nőként lehet érdemes esélyt adni egy ilyen szerencsétlen fickónak mert sosem tudhatod igazán mit rejt az a maszk vagy ,hogy mi miatt lett olyan amilyen. És tuti biztos lehetsz benne hogy ezek az emberek nem érzelmi fogyatékos nullák, nekik biztosan helyén van a szívük és tudnák adni és értékelni is a szeretetet amit kaphatnak, mert ők aztán tudják milyen xar egyedül lenni. Legalábbis én ilyen voltam.