Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » 4 hónap után korai lenne...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

4 hónap után korai lenne lefeküdni vele?

Figyelt kérdés

Sziasztok! :)

Első barátommal vagyok együtt kicsit több mint négy hónapja.Nagyon szeretem, és egyre inkabb kívánom, hogy úgymond egy magasabb szintre emeljük a kapcsolatunkat. Azt érzem, hogy ő is szeret, mindig nagyon óvatos, és bár többször is lett volna már lehetősége rá, sosem feküdtünk le. Ha valamire azt mondtam, hogy ne csinálja akkor rogton abbahagyta. (pl.: eleinte itt-ott tapi, vagy ruhadarabok levétele) Bemutatott a szüleinek, illetve én is bemutatták őt itthon. Viszont kicsit ugy érzem, mintha nem lenne ez az egesz 100%-ig komoly. Például még sosem mondta, hogy szeret, én pedig nem akarom elsőként kimondani. Illetve ennek igazából egyaltalan nem tulajdonitok nagy jelentőséget, de teszem azt a Facebookon sincs kinn, hogy lenne köztünk valami, se egy közös kép. Es kicsit ez olyan rosszul esik, de nem akarom felhozni, mert nyilvan nem ezen múlik, hogy jó-e a kapcsolatunk. Na es a lényeg, hogy én is szeretnék lefeküdni vele, különleges szamomra, csak kicsit bizonytalan vagyok, mivel sajnos sok ismerős akivel felkerült ez a téma, azon a véleményen volt, hogy ez még korai, és ne legsek ilyen könnyűvérű. Nem tartom magam annak, se hülyének, orvosira fogok menni, megis a környezetem most nagyon aláásta az önbizalmam. Amugy én 18/lány vagyok, a baratom pedig 24.



2016. nov. 29. 00:00
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%
Kicsit várj vele, de ezt inkább csak azért mondom, mert a korkülönbség miatt talán rizikós lehet.
2016. nov. 29. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 sztrecskó ***** válasza:
75%
Várj vele! Amit komolyan gondol, azt ő se akarja elkapkodni. Kérdezd meg, mit szólna hozzá, ha készülne egy közös kép, amit kitennétek facebookra. Vagy fordítva, hogy kitennétek, hogy kapcsolatban vagytok - és később egy képet is kitehettek. Meg a szeretlek akármilyen gagyin hangzik, nagyon fontos. Mondja ki előbb ő. Minden jót!
2016. nov. 29. 01:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%

Tudod, lehet hogy nem igazán tudok konkrét tanácsot adni.

Inkább azt mondom, hogy beszélgess erről a témáról vele, őszintén, nyíltan. Az már rég nem jelent jót, ha tanácsra van szükséged, mert akármelyik dolgot beléd tudják erőszakolni, és mindegyik mellett komoly érveket tudnak tenni.


De mindez semmit sem ér, ha a barátod nem avatod be.

Már pedig gondolom szereted, és szeretnél megbizonyosodni arról hogy bízhatsz-e benne.

2016. nov. 29. 01:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
87%
Még talán romantikus lett volna ha nem irod ide a fészbukot. Minek kellene kitenni? Minek kellene dicsekedni a külvilágnak? De egyébként ha ezt a lefekvést itt kell megkérdezned , akkor még korai.
2016. nov. 29. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
87%

Ezt neked kell érezned.

Azért kistini sem vagy már, és nem két hét után adnád oda magad, szóval teljesen rendben lenne a dolog.

Viszont ne az alapján szabályozd a kapcsolatodban az intimitást, hogy mások mit gondolnak!

"Például még sosem mondta, hogy szeret, én pedig nem akarom elsőként kimondani."

Bár ezt elnézve... mindketten éretlenek vagytok. Tehát a lábadat széttennéd neki, de azt durva lenne kimondani, hogy szereted?

Tök logikus végülis...

A kommunikáció meg ahogy látom, nullán áll.

2016. nov. 29. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim válasza:
100%

A többiek válaszát kiegészíteném azzal, hogy én pl nem tudnék lefeküdni olyannal akinek soha sem mondtam, hogy szeretem.Nem sűrűn mondom, de azért olykor csak jól esik kimondani.

Egyébként nem kell várni, hogy mondja.Kimondod, aztán az elkövetkezendő időben figyeled, hogy van-e olyan, hogy ő mondja először, ennyi.Ha mindketten erre vártok, hogy a másik mondja ki először, akkor az életben nem fogjátok kimondani, és egy kicsit úgy tűnik, hogy nehezetekre esik kimondani.Azt gondold végig, hogy miért!

Véleményem szerint igen, korai, főleg, ha őszinte érzelmekkel akarod, mert igaz nem nagy dolog mondani, hogy "szeretlek" viszont annál többet jelent annak akinek mondják, ha viszont szeret.

23/F

2016. nov. 29. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
100%

Ez a 4 hónap határeset. Nem vagy már nagyon fiatal a szexhez, de a szüzességet nem feltétlen kéne ilyen könnyen adni. De a probléma igazán nem is ezekkel van, hanem a többi leírt dolgokkal.


"Es kicsit ez olyan rosszul esik, de nem akarom felhozni, mert nyilvan nem ezen múlik, hogy jó-e a kapcsolatunk."

A párkapcsolati problémákat mindig akard felhozni!! Egy kapcsolat hosszú távon úgy működik NORMÁLISAN, ha a felek mindig mindent!! megbeszélnek.

2016. nov. 29. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
52%

Én 2 hónap után lefeküdtem a barátnőmmel, akkor ő 20 éves volt és szűz, én 25. Azóta is boldogok vagyunk együtt. Első összebújás után kb 2 hónapra kezdtem szívemnek szólítani. Szerelteket azt hiszem ő mondta ki elsőnek, én féltem kimutatni az érzéseimet ilyen téren, sok volt már a csalódás.


Nem gondolom, hogy csak le akarna fektetni, mert akkor már nem lenne veled, és ennél még nyomulósabb lenne.

Szerintem nyugodtan lefeküdhetsz vele, ha úgy érzed.

27F

2016. nov. 29. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:

Annyi tuti, hogy ne a facebook mondja meg, hogy mi van, illetve ne abból vonj le következtetést. Ha velem kapcsolatban valaki a facebook alapján vonna le következtetést, rájönne, hogy bár naponta találkozik velem élőben, de én nem is létezem, mivel sose voltam regisztrálva facebookra. Na elég a közösségi média szapulásából.

A kérdésre:

Első barátnőmmel amikor megismerkedtünk, ő 14 volt, én 16. Az ágyig kb 2 hónap után jutottunk el (ha jól emlékszem), volt sokminden, de konkrétan "az" nem. Jó sokáig. Valahogy mindkettőnknek jó volt így. Mindkettőnk "elsőtulajos" volt akkor, tehát nem volt tapasztalatunk ilyen téren, így szép lassan tapasztalgattuk ki, hogy mi jó, és mi nem. Aztán meg minden adta magát. Több mint 5 évig együtt voltunk, kicsit bánom, hogy vége lett (sajnos nem csak rajtunk múlott, a körülmények is ellenünk voltak, és valószínűleg ezért nem tudtunk jó döntéseket hozni, mindketten elb@$ztuk, de emberül).

Szóval a lényeg, majd adja magát, nem vagytok már gyerekek.

2016. nov. 29. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
29%

Ha mar 4 honapja veled van es tudod hogy 1x sem csalt meg, akkor komolyan gondolja.

Ha csak 1 dolgot szeretne tolled akkor nem lett volna ilyen megerto es nem lenne melletted 4 honapja, es mar eleg erett vagy a szexhez is.

Erezd jol magad vele. *oda dob egy gumit*

2016. nov. 29. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!