Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért félek ezektől a helyzetektől? Más is volt így vele?
Sziasztok!
3,5 hónapja vagyok együtt barátommal, ő 24 éves, én 18. Távkapcsolatban vagyunk, így heti 1-2 alkalommal találkozunk. Tudja, hogy nekem ő az első barátom, illetve, hogy szűz vagyok, szóval olyan óvatos mindig. Nagyon figyelmes, és kis lépésekben halad ez az egész kapcsolat a szex felé, amiért nagyon hálás vagyok neki, illetve ő is mondta, hogy mennyire örül neki, hogy vele tapasztalom meg ezeket a dolgokat. Egy pár hete hétvégente egymásnál alszunk, ezzel nincs is baj, mert nem eröltet semmit amit ne szeretnék. Azzal nincsnajom ha mondjuk félmeztelenül alszunk, de ennél többtől mindig megijedek, és megállítom. Szegényen látom, hogy rosszul esik neki, és igazából nekem is. Mert szeretem amit csinál, csak valahogy egy részem visszatartja azt, hogy átadjam magam az érzésnek. Régebben nagyon nem tudtam megbarátkozni azzal, hogy 'salátás' a puncim, aztán különböző fórumokat olvasva úgy ahogy elfogatdtam, de már arra is gondoltam, hogy emiatt vagyok ilyen gátlásos. :( Mit tegyek?
Kedves második válaszoló, tudod nem mindnekit a farka irányít egy kapcsolatban, szóval ez inkább téged minősít mintsem engem. :) A harmadik válaszoló is nagyon értelmes, jobb lett volna csöndben maradni. :)
A többieknek köszönöm a választ!
2-es vagyok.
Az elég nagy baj, ha egy pasit nem a farka irányít egy kapcsolatban.
Kérdező, nőként! mondom, hogy valamit kezdj magaddal, mert ez nagyon gáz hozzáállás.
Félek, szégyenlős vagyok, ne érj hozzám... mégis meddig akarsz játszani vele, vagy mit képzelsz, Ő meddig akarja húzni?
Az exem egy hónap alatt elérte, hogy lefeküdjek vele, pedig én is eléggé gátlásos voltam, és ő sem erőltetett semmit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!