Normális, hogy nem akarok feltétlenül kapcsolatot? 26/L

#40:

Kedves, te a szókimondást összetéveszted a bunkósággal. Most ezt úgyis le fogod söpörni, pedig ezen az egy mondaton, ha máson nem is, nagyon el kéne gondolkodnod. Komolyan!

Őszinteség az, amikor elmondod, amit gondolsz, anélkül, hogy megbántanál másokat. Bunkóság az, amikor nem érdekel, hogy másoknak is vannak érzései.

Írtál egy csomó olyan dolgot, amire nem reagálok, mert ha mindent rendesen végigolvastál volna, akkor tudnád, hogy olyanokat írsz, ami teljesen téves, vagy amiket én nem is állítottam.

Abban igazad van, hogy azért születtem meg, hogy éljek. Az már a te problémád, hogy azt hiszed, az élet csak egyféle lehet.

Soha nem mondtam, hogy egyáltalán nem akarok kapcsolatot. Arról viszont én nem tehetek, hogy soha nem volt annyi önállóságod, hogy megtapasztald, van sokféle jó érzés az életben, kapcsolaton kívül is.

De leírom még egyszer, nehogy megint előhozd: NEM mondtam, hogy nem akarok kapcsolatot, csak azt, hogy jelenleg nem látok olyat, akivel akarnék.

Igazából az utolsó pár mondatod mutatja meg mennyire hibás az értékrended, amit annyi más felszínes ember is követ. Megítéled az embereket a szocializációs képességeik alapján, lenézed őket, mert nem teljesítenek elvárásokat, nem fogadod el, hogy ettől még lehetnek értékes emberek.

Pedig nálad biztosan értékesebbek, hiszen ezzel az "értékrendeddel", és ahogy ezt közölted, ezt bebizonyítottad.

A barátodnak részvétem. Szomorú, mikor valaki annyira függ mások véleményétől, hogy nem tudja magát elfogadni a hibáival együtt.

Nem tudom, el tudsz-e képzelni egy 30 éves taoista szerzetest, akinek sosem volt barátnője, sosem volt nővel, mégis boldogabb, mint a legtöbb ember, mert talált valamit az életben, ami fontos neki.

Lehet, hogy te nem tudod elképzelni, de van ilyen is.

A világban az lenne a szép elvileg, hogy végtelenül gazdag. Sokféle lehetőség van, sokféle élet.

Mégis vannak olyan emberek, mint te, akik úgy gondolják csak egyféle módon lehet élni, csak az vezet boldogsághoz, és megpróbálnak mindenkit ugyanarra terelgetni. Ez borzasztó lehangoló.

Ha az emberek nem félnének annyira a hibáiktól, jobban el tudnák fogadni magukat, és felismernék, hogy az élet sokkal szebb és tartalmasabb, mint ahogy azt az átlag hirdeti, sokkal kevesebb boldogtalan ember lenne szerintem.

Ezért haragszom az olyan "térítőkre", mint te.

#42:

Érdekes, amit írtál.

Én is elgondolkodom néha, hogy mi történne, ha valahogy megszűnne a tévé és a fősodorbeli filmek, sorozatok, portálok. Mondjuk egy-két száz évre.

Szerintem sokkal szabadabb, gondolkodni sokkal jobban képes generációk lépnének a maiak helyébe.

#45:

Hát arra, hogy ha az emberek olyan végtelenül boldogok a párkapcsolataikban, az életükben, akkor miért mindig máséval foglalkoznak? :)

Nekem nem jutna eszembe a helyükben, mint ahogy nem is jut.

#47:

Jesszus, ez sokkal rosszabb, mint amit gondoltam. Azt én is látom magam körül, mennyire nem működik a legtöbb kapcsolat, de hogy ennyire... :(

#48:

A barátod, akit írtál, egyre szimpatikusabb.

Önfejűségnek nevezik azt, amikor saját akaratod van. Ez sok embernek nem tetszik.

A legtöbben már tinikorban lázadnak, én akkor túlságosan szabálykövető, rendes lány voltam. Tökéletes recept a rossz élethez.

Ma már önfejű vagyok, makacs és hisztis, lehet, viszont az biztos, hogy nem fogja senki megmondani, hogyan éljek, vagy mi nekem a jó.

Remélem, a barátod is rájön, hogy nem lehet más, mint aki.

Tréningeken nem gondolkodtam soha. Olyanok, mint egy ovis csoportfoglalkozás. Szerintem mindenkinek van annyi esze magától is, hogy elboldoguljon az életben.

A gyengeségeimen nem akarok változtatni. Az is én vagyok. Más emberekben is szeretem a hibákat. Attól szimpatikusak.

Szerintem te is sokkal vonzóbb lennél, ha nem akarnál tökéletes lenni, megtanulnál együttélni a hibáiddal.

Sokkal jobb érzés, hidd el.

Egyébként mindenki hülye, én is. Ezért nem szabad másra hallgatni. Mert én vagyok az egyetlen hülye, aki viszont tudja azt, hogy mi van a fejemben. Ráadásul a következményeket is én viselem, tehát egyedül nekem szabad döntenem a saját dolgaimról.

Ahogy a tieidről meg neked.

Szerintem a világ nem olyan rossz, mint ahogy lefested, és az emberek sem. Csak túlságosan félnek önmaguk lenni.

Én is sokra értékelem a szeretetet, ezért barátkozok, ismerkedek csak olyanokkal, akiken azt látom, hogy képesek ezt értékelni.

Ez nem teszi könnyűvé az életet, viszont tartalmassá igen.

A hisztis voltam. :)