Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mindig több mint 30 percig bírta, most meg 1 perc alatt elment?
Minél jobban fel van izgulva valaki, annál könnyebben és gyorsabban elmegy. Ez ennyire egyszerű. Illetve ha még ahhoz hozzájárul, hogy esetleg volt előtte olyan időszak, amikor nem volt élvezés, akkor meg pláne hamar elmennek.
Nincs ebben semmi gáz. Pláne nem szégyellnivaló.
Nekem nőként valamikor az orgazmus mindösszesen 2 perc. Valamikor meg negyed óra.
Szerintem a te fejedben van a baj, ha EGYETLEN ilyen alkalom után már egyből kérdést írsz ki emiatt és aggodalmaskodsz.
Alapvetően én is 20-40 percig bírom, de tízből egyszer simán előfordul hogy elélvezek pár perc után. Majd ha egymás után sokszor előfordul ez, akkor legyen ez valódi probléma
5:
Nincs nagy baj velem. Csak nem ismerlek téged és te sem engem. És ilyenkor az alapján ítéljük meg egymást, amit pár sorból ismerünk a másikról. Ez az internet átka. Ha nem úgy értetted ahogy gondoltam, akkor félreértettük egymást és ennyi.
De fenntartom, hogy így hogy egyszer történt ilyen, ez nem olyan dolog, amire még itt rá kellene kérdezni. Kismillió oka lehetett miért éppen így történt ez az egy alkalom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!