Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátnőm ki van akadva hogy kavarok a bátyjával. Miért?
Kb. egy hónapja összeakadtunk egy éjszakára, de nem jelentett semmit. Viszont pár napja ott aludtam náluk (a barátnőm miatt) aki viszont bealudt, szóval átmentem a bátyjához, akinél egy haverja is ott volt. És amúgy nem tudom mi történt, de egy idő után ott hagytuk a haverját, kimentünk az erkélyre dumálni, aminek az lett a vége hogy smároltunk. Közben bejött a barátnőm, hogy hol vagyok, erre a hülye haver beközölte hogy "melegítik a káposztát, haha" Aznap még nem balhézott a barátnőm, pedig én mondtam, hogy a bátyjával alszom, akivel na mimdegy, igen, sokat beszélgettünk erről, hogy most mi van, de másnap hallgattam a barátnőm hisztijét. Már korábban is feltűnt hogy zavarja, mert mikor náluk voltam, mindig mondta a bátyjának, hogy "rá ne nézzél"(rám) meg hasonlók. Most pedig mondtam neki, hogy lehet ebből több lesz, teljesen kiakadt hogy ez hülyeség, és nem is illünk össze, meg mittudomén. Nem akar velem szóbaállni azóta..
Miért csinálja ezt? Miért zavarhatja ennyire a dolog?
18L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

"Kb. egy hónapja összeakadtunk egy éjszakára, de nem jelentett semmit. "
Fa.szt nem jelentett..... különben nem futnál így utána.
Szerintem a barátnődet zavarja, hogy olyan barátnője van, aki bár csak 18 éves, máris odadobja egy éjszakára a testét....egy szóval ribisen viselkedsz.
Ja, akkor nyilván azért vagyunk barátnők :)))))
De tök vicces, hogy egyébként annyit tudsz a dolgokról, amit leírtam, de ebből már leszűröd hogy "odadobtam a testem"...
Idióta..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#5: Mert akkor mit csináltál? Bocsi, te szép köntösbe foglaltad: összeakadtatok egy éjszakára.
A kettő ugyanazt jelenti. ;)
Igazad van. Én vagyok az idióta, nem egy olyan pic.sa, aki nem tudja a szexualitását normális korlátok közé helyezni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!