Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Ezzel konkrétan a szemembe...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezzel konkrétan a szemembe mondta, hogy csak meg akar d. ugni?

Figyelt kérdés

Kicsit zavaros ez a sztori, megpróbálom a legegyszerűbben vázolni. Most hétvégén történt, a szalagavatónk után. Az afteren, hát mondhatni összekavartam az egyik haverommal (smároltunk, meg ide-oda nyúlkálás volt), aki amúgy egyben az osztálytársam is. Mindig volt köztünk valami, érződött a kapcsolatunkon, de csak most jutottunk el idáig. A legjobb barátom pedig (aki szintén fiú, és szintén az osztálytársam) eléggé kiakadt emiatt, és ennek hangot is adott. (ez a két srác sose szimpatizált egymással)

A dolog érdemi része viszont később jött, hajnalban jópáran az egyik osztálytársunknál kötöttünk ki, már mindenki "ágyban" volt (egy szobában, ki ágyon, ki kanapén, ki földön) Én a "kavarós" srác mellett voltam, aki egy tök random pillanatban elkezdett kötözködni a 'barátommal'. Tényleg semmi nem váltotta ki, max. az hogy be volt b.aszva, de elkezdett beszólogatni meg mittudomén. Persze a haverom is ugyanúgy visszaszólogatott, szóval a végén már egy kollektív üvöltözés lett a vége (a többiek amiatt, hogy kussoljanak már), mire a srác (akivel kavartam/kavarok) kimondott valamit, ami konkrétan belémégett. Azt mondta, szó szerint a másik srácnak : "Csak a következő 3 napban figyelj. Nem kell több. 3 nap, és megd.ugom a nődet, k.öcsög" (én amúgy eközben ott feküdtem mellette)

A választ meg a reakciót már nem hallottam, mert ezt már személyes sértésnek vettem, talán nem túl szép stílusban, de melegebb tájakra küldtem, aztán otthagytam. Elég sokáig fortyogtam de aztán persze kiengesztelt, nem haragszom már rá, de ez a mondata nagyon fájt. Csak a pia beszélhetett belőle (ő ezt mondta), meg a villogás a haverom előtt, vagy ezt vegyem figyelmeztetőnek, hogy mit is akar igazából?

18L


2015. dec. 14. 22:16
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
100%

Én azt tapasztalom, hogy az alkohol a legtöbb emberre úgy hat, hogy felszabadítja a gátlásait, és kimond olyan dolgokat is őszintén, amit józanul mérlegelve nem tenne.


(Én is kerültem már emiatt kellemetlen, kínos helyzetbe nem egyszer, nem úgy, hogy én ittam le magam, hanem úgy, hogy alkohol hatása alatt olyan dolgot is elmondtak, illetve mondtak nekem többen, amit józanul nem tettek volna.)


Én őszintén szólva egy ilyen megnyilvánulást nő létemre nem csak olyan szempontból vennék figyelmeztetésnek, hogy tőlem mit is akar igazából az illető, vagy rólam hogyan gondolkozik, hanem azon is elgondolkoznék, hogy ha a gátlásaitól megszabadulva indokolatlanul beszólogat másnak, köcsögnek nevezi a legjobb barátomat, kötekedik, keresi a konfliktust, akkor milyen ember is valójában.


Nekem nemcsak a legjobb barátom, hanem bármelyik barátom számítana annyit, hogy egy ilyen jelenet után kulturáltan lepattintsak egy ilyen srácot, meg az önbecsülésemmel sem férne össze, hogy azok után, hogy rólam így beszél - ráadásul mások előtt és a fülem hallatára, - akarjak tőle bármit is, de a te életed, nyilván tedd amit jónak látsz.


Az ember úgyis soha nem mások meglátásaiból, tanácsaiból, hanem a saját tapasztalataiból tanul igazán.

2015. dec. 14. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
100%
Jaj, a két kiskakas összeveszett az udvar legszebb tojóján? Egyemmegőket. Jó, hogy ölre nem mentek érted. :D Na, viccet félretéve: egyértelmű, hogy mindketten vonzódnak hozzád, csak épp az egyikük őszintén szeret és aggódik amiért egy ilyen "megdugom a nődet" bäromarcú kreténnel kavarsz. A másik meg csak meg akar dugni. Ahogy azt el is mondta. Persze nincs kizárva, hogy csak a nagy szája mondatta vele, de aki ennyire nem tud disztingválni, ráadásul azelőtt a nő előtt, akinek éppen csapja a szelet, attól nem sok jóra számítok.
2015. dec. 14. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
100%

Röviden tömören.Te egy trófea vagy a szemében! Aminek hangot is adott!Mit gondolsz miért engesztelt ki?

Hogy most már, csak azért is bebizonyítsa. Hogy meg tud szerezni.

Hogy a szavaiddal éljek,ezt vedd figyelmeztetésnek.

2015. dec. 14. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:

Egyet értek az előzőkkel, trófea vagy, sőt! Lehet, hogy nem annyira tetszel neki, csak úgy "oké" vagy a szemében.

Nem tudhatom, csak úgy mondom.

Az egyik exem mindig rettegett, amikor elmondtam a körülöttem legyeskedőknek, hogy foglalt vagyok, mert szerinte attól csak még jobban akarnak, és taktikát váltanak a férfiak. Mert van az a típus, akit nem egyszerűen a trófea elégít ki: tudnia kell, hogy elvette valakitől, mert z növeli az értéket a hódításnak, ráadásul ezáltal a nő kevesebbet ér majd annak a férfinak a szemében, akitől elvették.

Ez persze nem mindenki elmélete, de van benne valami...

2015. dec. 14. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
14" Köszönöm.Valahogy így szerettem volna befejezi a gondolatom. 13"-voltam.
2015. dec. 15. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:

Gondolom, arra már te is rájöhettél, hogy a haverod kissé szerelmes beléd. A "kavarós" srác még nincs beléd zúgva, maximum tetszel neki. Ha túl gyorsan megadod magad, ez nem is fog változni, és tényleg csak arra fogsz kelleni neki, hogy megd.gjon. Abból, hogy azt hiszi, hogy téged 3 nap alatt ágyba lehet vinni, arra következtetek, hogy jelenleg baromi könnyű prédának néz téged. Ezen változtatni kell, ezért hát ne hagyd magad. Ha tényleg kellesz neki, szerezzen meg. Legyél érdekes lány, akiért érdemes harcolni is egy kicsit. Akár húzhatod is picit az agyát, ha nem túl sértődékeny.

A haverodat meg nyilván azért nem bírja, mert féltékeny. Akár ezt az ütőkártyát is kihasználhatod. :)


19/L

2015. dec. 15. 00:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:
100%
Ha magadtól nem tudod helyre tenni a történetet, akkor az itteni jótanácsok sem biztos, hogy hasznosak lesznek. Amúgy is van egy olyan érzésem, hogy mégis szétteszed a lábad a kis bar0marcnak, mert pont az ilyenekre szoktak bukni a lánykák, aztán meg sírnak, hogy csak szexre kellettek.
2015. dec. 15. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
Hát már megbocsáss, de így fél kettőkor fölcseszted az agyam, hogy ilyen kérdést felteszel. Hát szerinted mi ő? Szőke herceg fehér lovon, csak éppen részegen rossz szavak jöttek a nyelvére? Te jó ég, még csak szóba se kéne állnod ilyennel, de már megvolt a smárolás meg nyúlkálás, nincs miről beszélni...meg van a véleményem rólad és azt kell mondjam, hogy jó lesz neked ez a gyökér, mert a legjobb barátodat nem érdemled meg.
2015. dec. 15. 01:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
te se vagy egy észkombájn, de ilyenekkel kár szóba állni
2015. dec. 15. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:
Érdekelne a sztori folytatása. Hagytad már magad meghúzni?
2015. dec. 19. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!