Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg ennyire gáz a fesztiválszex? Jogosan akadt ki anyukám? (kicsit hosszú, szorri)
Idén Szigeten megismerkedtem egy olasz sráccal. Érkezéskor láttuk egymást először, aztán kiderült, hogy egész nulladik napon egymást kerestük :D Egy este botlottunk egymásba újra, aztán kb. fél órán belül annyira egymásra kattantunk, hogy nem volt megállás az ágyig. (pontosabban a sátorig :D) Aztán a feszti végéig együt lógtunk, feltételes módban persze, de elég sok mindent "megéltünk", összeházasodtunk (nyilván csak a fesztiválházasságos dologban, nem igazából:D), egyszer össze is vesztünk, olyan megsértődős, egymás mellől elviharzós, aztán az egész fesztivált végigrohanós, keresős, majd kibékülős módon, mindemellett rengeteget szexeltünk is, ha épp nem volt progi, akkor egymás sátrában időztünk.
Amikor "elváltunk", valahogy éreztem, hogy ő nem olyan lesz, mint a legtöbb fesztiválos ismerettség (vagyis hogy utána többet nem látjuk egymást), ez így is lett, azóta tartjuk a kapcsolatot (fb, skype, mindenféle), és pár hete mondta, hogy két ünnep között jön Pestre, mindenképpen akar látni. Nagyon feldobott a dolog, persze rögtön újságoltam is az egyik barátnőmnek, pechemre anyukám "egészen véletlenül, nem direkt!!" a szobám előtt lézengett ezidő alatt, és végighallgatta a trécselésünket, utána pedig jött a számonkérés. (Nem kell mondanom, nem tudott az olasz lovagomról, nem meséltem itthon). Miután az elejétől a végéig beszámoltam róla (anyu már-már zsarolt, hogy ha nem mondom el, blabla..), teljesen felháborodott, hogy én hogy lehetek ilyen felelőtlen, vadidegen külföldivel egy fesztiválon, bármit csinálhatott volna velem (valamilyen szinten persze jogos a kiakadása, de azért durván túlreagálta), hogy mertem betenni a lábam a sátrába, és egyébként is, felejtsem el a két ünnep közti találkát, ő eltilt a semmirekellő Gianlucától (nem is ez a neve, de mindegy), és csak mondta, mondta...
Nem szálltam vitába, nem szokásom vele, úgy döntöttem, inkább kivárok, majd lenyugszik. De ez most tényleg akkora bűn? Tartom magam valamennyire jó emberismerőnek, hogy nem egy terrorista, szervkereskedő, strici, vagy akármilyen emberrel álltam szóba, ráadásul a srác halál normális, ezt azóta is tapasztalom, persze anyut hidegen hagyja, szerinte csak egy "szoknyapecér, aljas digó, aki majd kihasznál és aztán eldob mint egy rongyot" Szó szerint ezt mondta...
Ti mit gondoltok? Hogy reagáltatok volna a helyébe?
18L (oké, az igaz, hogy Szigeten csak 17 voltam még, ezt is felhozta)
22 éves a srác.
Szerintem mind a ketten tisztába vagyunk vele, hogy ha találkozunk, úgyis lesz szex. Nem kell ehhez se intim képcsere, se skypeon mókázás, semmi. Nem is történtek ilyen dolgok, többször hallottam azt hogy "hiányzol, várom hogy lássalak", minthogy "hiányzik a szex" . Ez utóbbit egyszer sem.
Azt a kérdező se mondta, hogy úgy gondolná a srác lesz a nagy ő.
Figyelj fiatal vagy, tetszik a srác, kedveled, most mégis mi akadálya lenne?
Szerintem túlreagálta. Persze remélem védekeztetek. Én is voltam fiatal, semmi gond nincs azzal, ha egy tinédzser kiélvezi fiatalságát es felfedezi a világot, az életet. Az én lány is szokott fesztiválokra járni, 16 éves kora óta, és hagyom, hogy szórakozzon. Persze csak ésszel! Vagyunk olyan jó kapcsolatban, hogy ő tud mindent rólam ami az ő korában történt velem, és persze ö is szívesen mesél minden élményéről. Persze, van amikor az anyasmedve eliralkodik rajtam, amikor fiú ügyekről van szó..de sose szbad elfelejteni, hogy én is voltam fiatal. És csak bízok a lányomban, hogy van elég esze.
40/N
A lányom 18 éves most.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!