Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Létezik az hogy valaki az óvszer miatt nem kívánja a másikat tobb ev utan?
Nem ürügy. Volt barátnőm, akivel nagyon sokáig óvszerrel védekeztünk, mert nem szeretett volna fogamzásgátlót szedni. Sokáig tiszteletben tartottam, de bizony egy idő után nagyon meguntam, hogy állandóan zoknit kell húzni. Óvszerben egyszerűen nem lehet kényelmesen, nyugodtan szeretkezni. Mikor már épp ott vagytok, meg kell állni, ki kell bontani, felhúzni. Pihentek kicsit, lehúzni, újat feltenni. Rohadt körülményes és illúzióromboló. Mindez még hagyján, de szinte semmit nem érzel benne. Illetve van olyan óvszer, amiben igen, csak azt fizessed meg (1200 forint/3 darab). És igen, egy idő után eljutottam odáig, hogy egyszerűen nem kívántam a szexet, hiszen "úgysem érzek így semmit", ami persze túlzás, de most nem pár alaklomról, hanem évekről beszélünk. Tehát röviden: igen, létezik.
28/F
Ha nekem benyögné a csaj, hogy nem hajlandó gyógyszert elzavarnám a francba.
És nem azért mert gumiban sz...r hanem azért mert az illető nem hajlandó kompromisszumra csak kijelenti, hogy márpedig ez lesz és kész.
Hát a francokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!