Alig bírom szex nélkül, a feleségem meg nem hajlandó rá. Mit tegyek?

Kedves válaszolók!

Nagyon jól esett, hogy időt, energiát, figyelmet szántatok rám. Nem ismertek, azt sem tudjátok, ki vagyok, és mégis komolyan vettetek, próbáltatok belehelyezkedni a helyzetembe. Számomra egyáltalán nem magától értetődő ez. Megrázóan melengető érzés volt olvasni soraitokat, pláne abban a nehéz lelki helyzetben, amiben vagyok. Még egyszer, hálásan köszönöm.

Nem sokkal azután, hogy feltettem a kérdésem nektek, megmutattam a feleségemnek is a kérdést. Miután elolvasta, azt mondta, hogy úgy írtam meg a szöveget, hogy az eleve meg fogja határozni, hogy milyen válaszokat fogok kapni. A kérdésfeltevésem eleve sugall egyfajta választ. Merthogy a szöveg jól markettinggel mellettem. A jó fiú, rossz kislány leosztást mutatja be, a nélkül, hogy a másik fél oldala is el lett volna mondva. Azt mondta, nagyon jó, megnyerő szöveget írtam önmagam mellett, még be is vallok dolgokat, még őszinteség is van benne, még felelősség vállalás is, csak valami mégsem stimmel. Mégpedig az, hogy mi az én saram a történetben. Úgy tűnik, én mindent megtettem, ő meg a fekete bárány. Aki ezt elolvassa, abban az fog felmerülni, hogy vagy hagyjam ott a feleségem, ha ennyire rossz nekem, vagy tartsak szeretőt. Vagy próbálkozzunk tovább, de az meg nem nagyon megy, a leírásom szerint. (Mellesleg nagyon bölcs, és lelkileg éleslátó asszonynak gondolom a feleségem, kivéve azokban a dolgokban, amikben az ő saját legfőbb elakadásai vannak.)

Aztán folytatta. Szerinte az hiányzik ebből a leírásból, hogy mi az én igazi saram a történetben. Miért tüntetem fel magamat jó fiúnak? Miért tüntetem fel úgy magam, mint egy áldozatot? Vagy én irányítsam a sorsom és önként hozzak áldozatot, és ne nyavalyogjak. Vagy legyek férfi, vállaljak felelősséget és menjek el. Miért hozom magam áldozat szerepbe, miért jó ez nekem, mit nyerek belőle? Miért tartom magamat benne egy olyan helyzetben, ahol újra és újra megaláztatást kell átélnem, amiben nem érzem jól magam. Miért jó az nekem, hogy búslovag képpel mászkálok a világban? Miért nem döntök úgy, hogy függetlenedek tőle, és saját magamtól teszem függővé azt, hogy boldog vagyok-e vagy sem? És hogy arról miért nem beszélek, hogy mennyi gőg van bennem, és hogy lenézem őt, valójában és zsigerileg. És arról miért nem beszélek, hogy nem lehet úgy benne lenni semmilyen helyzetben, hogy az ember ne lenne valamilyen mértékben ludas, mondjuk legalább 50%-ig. Mert mindig kettőn áll a vásár.

És tudjátok mi van? Igaz minden, amit mond rólam. Igen van bennem egy finom, bántó gőg. Igen van bennem egy önmagam nem komolyan vétele, amivel megengedem, hogy ő megalázzon a szexuális és lelki távoltartásával. És igen, igen, igen. Nincs mit védenem magamon.

Tegnapelőtt este, miután feltettem a kérdést nektek, autóval elmentünk valahová. És elmondtam a legutolsó aljas, manipulátor gazembertől, a tudatosan kegyetlen k.-ig mindennek. Sok év minden fájdalmát, bánatát kendőzetlenül, durván rázúdítottam. Jól esett nem fejből, hanem érzelemből megnyilvánulni. Dühöngeni, haragudni, nem csak szomorúnak lenni a helyzetem miatt. (Nem vette mellre, azt mondta, jobb ez neki így, mint amikor némán, megtörten mászkálok a lakásban.)

Tergnap este elmentünk egy kabaréba, aztán táncolni mentünk. Ő nagyon elemében volt, rázta magát, de nem tudtam belemenni a hangulatba. Nem hittem el, hogy ez nekem szól. Nyilván nem másnak illegette magát, de azt éreztem, hogy ez nem nekem szól, hanem saját magának. Jéggé voltam fagyva, és ha kínpadra vontak volna, akkor sem tudtam volna jó kedvet erőltetni magamra. Próbáltam táncolni, de erőltetett voltam.

Aztán hazamentünk. A gyerekek barátainknál voltak estétől ma délig. Nagy kincs. Ennyi rengeteg idő kettesben.

Aztán befeküdtünk az ágyba. Mondtam, ne haragudjon, de úgy érzem magam, mint egy sebzett állat. Tele vagyok fájdalommal, sebbel, nagyon nehéz bíznom benne, de szeretni akarom. És meg tudom érteni, milyen az, amikor ő nem tud változtatni magán, mert este a táncnál, egyszerűen képtelen voltam jó kedvet, oldottságot magamra húzni. Mondta, hogy ő is szeretni akar engem. És, hogy ő is tele van sebekkel. És kéri, hogy ne kapcsoljunk se villanyt, se gyertyát, mert nem akarja, hogy lássam, bár tudja, hogy ez nekem fontos. Jó. Aztán elkezdtük simogatni egymást. Meg akartam csókolni, de elhúzódott tőlem, hogy szúrom. – De hát te kérted, hogy növesszek szakállt, mert így jobban tetszem neked. Aztán az volt a baj, hogy megszólalok, ne beszéljek szex közben. Aztán foglalkozott a lomposommal, de nem jutottunk el oda, hogy egymásba bújjunk.

Ma reggel 9 óráig aludt, aztán nagy nehezen összeszedte magát (nehezen kel). Én elkészítettem az ételt, ruhát a gyerekeknek, rendbe szedtem a hálót, gyertyát gyújtottam. Maradt egy óránk még, amíg a gyerekekért el kellett indulnunk. Odabújtunk egymás mellé. Aztán befeszült, hogy fázik - nagyon fázós, hiába volt begyújtva. És mint egy fadarab feküdt ott. És akkor lefutott bennem, hogy mekkora hülye vagyok, hogy itt kínlódok, meg erőlködök, a semmin, csak azért, mert erős a vágy életem. Ha neki nem jó, miért nem tartom tiszteletben, mit tukmálom ezt az egészet. Akkor dolgoztam volna inkább, készítettem volna elő a munkáimat, vagy faragnék vagy bármi, ami tényleg adni tud bárkinek is bármit. És elmondtam ezt. És akkor elmondta, hogy neki mennyire rossz. És tényleg rossz. És akkor azt mondtam, hogy jó megpróbálok arra az énjére koncentrálni, akivé válni fog. Arra a szép és kedves, melegséggel teli lényre. És aztán kimentem a fürdőbe. Végiggondoltam, hogy nem fogok másra gondolni, hanem arra, aki ő, amikor meg tudja tartani magát. És önkielégítettem, bár ezt nem szoktam, mert nem elégít ki, üresnek élem meg. (Kamaszként képes voltam akár napi tíz-tizenötször is neki ugrani ennek a témának.) Önkielégítettem, mert azt éreztem, képtelen vagyok ezt a terhet, feszültséget hordozni magamban, mert ha nem teszem meg, olyan feszült leszek egész nap a vágytól, meg ettől az egész hülye helyzettől, hogy bedilizek. Önkielégítettem, rá gondolva maszturbáltam. És elkezdtem fütyülni, és dalolni. Aztán elmentünk a gyerekekért, elmentünk a temetőbe. Rendbe szedtük szülei sírját, végiggondoltam magamban az összes halottamat, diót törtünk a gyerekekkel. A kisebbik gyermekem diót adott egy koldusnak. Hazajöttem és úgy éreztem, hogy meghalok. Hogy jártányi erőm sincs. Hogy nincs erőm dolgozni, élni. Elvittem az autót a szerelőhöz. Aztán elkezdtem írni nektek. Közben a feleségem elkezdett ordítani a gyerekekkel, akik feszítették a húrt nála.

Kimentem hozzájuk, meséltem nekik, összebújtunk a gyerekekkel. Rendeződtünk. Feleségem is megnyugodott. Visszajöttem. Most fürdet, békében vannak, kedves, jó hangulat van kint.

Jót tett, hogy a gyerekekkel voltam. Visszatért az életkedvem. Végül is mindenki a szeretetre vágyik. Minden sebzettségnek ez a gyógyszere. Hát majd igyekszem legyőzni a gőgömet, lenézésemet. Elfogadni, hogy nehéz a másiknak. Majd mindig azt kérdezem, miben jobb nálam a másik, mit tanulhatok tőle? Hol van az, ahol én messze a másik alatt vagyok? Meglátni, hogy mennyire híján vagyok a bizalomnak a feleségem felé. Mert ha igazán tudnék bízni benne, vagy nagyvonalú lenni felé, akkor biztos mást tükrözne vissza nekem. Meg valahogy uralni a vágyaim. Még ha néha pokoli nehéz is. És még lehet, hogy az is jobb, ha maszturbálok, mintha ezt a rettenetesen erős energiát hagyom, hogy feszítsen, aztán tör ki haragban belőlem, vagy ami még gyakoribb: önpusztító, magamba fojtott érzelmekben. Nem akarom becsapni magam. Fáj az, amiben vagyok. És nagyon hosszú az út. És tényleg nem a feleségem múlik, hogy boldog vagyok-e vagy sem. Még akkor is igaz ez, ha könnyebb ezt belátni, kimondani, mint életvitelbe átültetni. Nyilván könnyebb, ha elfogadják az embert, ha kedvesek velem. És nyilván nekem is így, ahogy van, el kell fogadnom őt. És tényleg visszaél sokszor a segítőkészségemmel. És dolgozom, és nem engedem, hogy depresszióba kerüljek. És, ha tényleg nem változik semmi, hát akkor meg nem rabszolgája senki senkinek sem. Van szabad választás. És még a gyerekeknek is jobb, ha kiegyensúlyozott felnőtteket látnak maguk körül, mint megtört, magatehetetlen szerencsétleneket, akik belefulladtak a sorsukba.

Hát ez van velem. Talán teljesebb így a kép. Köszönöm az időt, amit rászántatok ennek a végigolvasására. Nagyon érdekel, hogy mi a ti történetetek. Ti miben vagytok. Minden jót, jó éjszakát nektek.