Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy lépjek túl rajta? Hogy felejthetem el? Nektek mi a bevált módszeretek? 23/L
Figyelt kérdés
Több mint egy éve megismertem valakit a neten és nagyon sokáig beszélgettünk, minden nap, kb fél éven keresztül. Nagyon egy hullámhosszon voltunk, egymás támaszai voltunk és vonzódtunk is egymáshoz, nem is kicsit. Ezt nem is titkoltuk egymás elől, de volt két nagy akadály kettőnk közt, mégpedig a távolság és a korkülönbség. Megbeszéltük hogy nem lesz köztünk semmi, felesleges ezt bonyolítani, szóval ő is randizgatott és én is. Amikor viszont randiztam mindig nagyon kiakadt és nagyon csúnyán beszélt velem. Többek közt ezért döntöttem úgy hogy kitörlöm az életemből. Ennek már fél éve és azóta sem telik el nap hogy ne gondolnék rá. Nem akarom hogy visszakerüljön az életembe, túl nehéz volt már az egész. Viszont most van egy kapcsolatom és nem szeretném hogy az iránta való érzelmeim bekavarjanak. Szerelmes vagyok a barátomba, de néha ő is eszembe jut. Hogy felejtsem el végleg? Miért nem tudok ezen túllépni?2015. okt. 15. 23:05
1/9 anonim válasza:
Van egy kapcsolatod, van valaki, akit elvileg szeretsz, és aki téged is szeret. Ha még emellett sem tudod kitörölni az emlékét valaki másnak, aki ráadásul nem is volt veled még kapcsolatban sem, akkor 1. biztos, hogy nem tudok semmi ellenszert ajánlani, 2. lehet, hogy valami nem stimmel...
2/9 anonim válasza:
Hogy érted, hogy nem tudsz túllépni rajta? Az természetes, ha néha eszedbe jut. Én is sok emberre emlékszem, olyanokra is, akikkel talán, ha egyszer összefutottam az utcán kiskoromban. Ha érzések fűznek hozzá, azokat valószínűleg te generálod. Jól tetted, hogy elhagytad, nem tartozol neki semmivel, ne törődj a múlttal, hagyd a múltban. Élj a mostban, örülj, hogy van valakid és szeressétek egymást. Nem lehet senkit sem végleg elfelejteni, de attól még elterelheted a gondolataid, ha észreveszed, hogy épp rajta rágódsz. Minél nagyobb ügyet csinálsz belőle, annál biztosabb, hogy te mégsem vagy elégedett a mostani kapcsolatoddal. Ezzel, hogy feltettél egy kérdést, nem segítettél ám rajta...
3/9 anonim válasza:
Neten megismertél valakit, nem is találkoztatok soha, és belé vagy szerelmes? Lehet a küldött képei nem is a saját képei voltak. De az biztos hogy te nem vagy százas.
5/9 anonim válasza:
#3: csak találkoztak már, ha már ennyire odavan érte - viszont ha egy kapcsolat se tudja elfeledtetni, akkor tényleg baj van vele.
6/9 anonim válasza:
https://www.youtube.com/watch?v=6NXnxTNIWkc #perfectsongforalobotomy
7/9 PearlDiver válasza:
Az idő megoldja, csak kerüld kitartóan.
8/9 anonim válasza:
Engem alt. kivagnak a lanyok, mint macskat szarni, vagy ujabban mar hozzam,se szolnak, szoval muszaj mindig felwjteni. A sorozatos csalodas rutinossa tesz
9/9 anonim válasza:
A leírás első fele nagyon beteg! Minek fárasztottátok egymást, ha impotensek voltatok még találkozni is! Magyarország nem olyan nagy, hogy ne lehetne legalább hétvégente találkozni! Autót is feltalálták már...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!