Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért bánt velem így egy durva szex után?
Egy elég furcsa élményben volt tegnap részem.
Végre lefeküdtünk azzal a pasival, akivel régóta kerülgetjük egymást. Öhm, hát nem volt egy átlagos menet, elég nagy mérettel rendelkezik és cseppet sem fogta vissza magát, a lényeg, hogy három óra után konkrétan nem tudtam megmozdulni. Nem hogy járni, de felülni sem. Erre ő elment 5 percre, aztán visszajött, a karjában bevitt a fürdőbe (csinált nekem egy kád vizet), végig ott guggolt a kád mellett, simogatott, kb. fürdetett, aztán amíg felöltöztem, ágyat húzott, csinált nekem teát, nem mozdult mellőlem, amig meg nem ittam (?!), aztán betakart, magához húzott, megcsókolt és addig simogatott, míg el nem aludtam.
Tökre nem vágom. Egyébként egy izmos, tetkós, igazi "badboy", amit bizonyított is, de utána ez mi volt? Ilyenkor mit éreznek a pasik vagy miért volt ez? Tényleg nem értem :D
19L, 25F
Én is teljesen más vagyok szex közben és utána. Mégsem tűnt fel, hogy dilemmázna rajta bárki is.
Most lényegében csak dicsekedni akartál, hogy milyen jól megcsináltak?
Ez tok normalis sztem. Dugtatok egy jot. Az agyban r*b*nckent kezelt aztan pedig kenyeztetett. Nekem is volt ilyenben reszem! Most jobb lett volna ha utanna isbunko veled??
En imadom ha jol megdugnak aztan pedig figyelmes velem. Hozzam bujik simogat es figyel ram minden tekintetben :) 23"
az első mentet én is mindig eléggé hardra veszem az aktuális csajommal...
egy haver mondása szerint: "k*rd meg úgy mint állat, és utánna visszajön" :D nem hittem neki, de maszatolással tényleg semmire se lehet menni...
Azota minden leendő csajommal így tettem. noha én nem vagyok izmos, se tul nagy méret.
am azert mond neki, hogy jo volt ez a vadulás, de a jövöben vegyen vissza, mert azet ez nem normalis, hogy 3 oran at hegeszt minden nap..:D
üdv.
24/F
10# a rögtön bealszik az egy ősi mechanizmus, azért van, hogy minél hamarabb kipihent legyen a férfi az esetleges újbóli utódnemzésre. (persze a nő meg beszélgetne nagy általánosságban véve mert feloldódott és boldog)
Nekem egyszer azt mondták, hogy a férfi akár kit is visz haza, még akkor is ha csak egy éjszakára, akkor is kötelező a nőnek reggelit csinálni!
A storyt még férfiként is megirigylem! :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!