Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit lehet tenni ilyen esetben, lehet valahogy tanulni, fejlődni?
Az a baj, hogy páromnak is, nekem is ez az első kapcsolatunk. :( 26 évesen jöttünk össze és tudom, ez nagyon kínos, mert ennyi idősen más embereknek már gyereke van, de egyszerűen nekem nagyon sok mindenen át kellett rágjam magam a terapeutámmal, ami miatt nőként nem ment ez az egész.
Pl: sokan elmondták nekem, hogy az intellektuális igényeimről le kell mondanom a férfiakkal kapcsolatban, mert sajnos többa diplomás nő, mint férfi, és 25 évesen akárhol próbálkoztam, szingli értelmiségi férfiakkal nem találkoztam. Csak a Badoon, de ők okkal voltak azok, nagyon durva pasikba futottam bele, nem is értem magam utólag minek is mentem velük randira.
Szóval párom szimpi lett egy házibulin, és elengedtem, hogy nem értelmiségi. Okos, de nem az a szint, amit hiányolok néha...
És amit végképp nem értek, hogy oké, hogy a párkapcsolati kommunikációt általában én kezdeményezek, mert neki nem jut eszébe ezekkel foglalkozni, mégis tök lelkes volt mikor eljutottunk a szüleinkhez, meg amikor végre felvetettem, hogy költözzünk össze. Csak nem ez a kép élt a fejemben, hanem valami romantikusabb, ahol a férfiak az udvarlók, kérők és ők akarják mozgatni a szálakat. Sokat olvastam erről, és nincs ilyen, hogy a férfinak kéne vezetni, felvetni a nagyobb lépéseket, ez vagy közös feladat, vagy általában az a tapasztalat hogy nők jobban értenek ehhez és rágják a férfiak fülét azzal, hogy elköteleződni vágynak, később gyerekre meg ilyenek. De itt tényleg mindig én voltam a kezdeményező...
És ami roppant kínos, az a szex téma. Egyszerűen semmit nem mond róla :O ...egyedül akkor kérdez, amikor nem sikerül benedvesedni és megkérdezi, mi a baj... és sajnos nem tudom neki elmondani, kivéve annyit hogy kelleni fog az a síkosító.én tudom, hogy ő ezt eleinte kudarcnak élte meg, de elmagyaráztam neki, hogy a nőknél a hormonok miatt nem mindig mennek ezek a dolgok, akkor se ha maximálisan vágynék rá, ezert van a síkósító. Főleg óvszerrel, csontszáraz leszek tőle sajnos a legtöbb menet végére általában.
De közben tudom, hogy önmagában ez nem indok meg megoldás...
Egyszerűen nem tudom megmondani neki, hogy nekem az egész szex úgy ahogy van, kevés. :( Ennél élénkebb a fantáziám, és neki semmire sincs igenye kb. Persze, ujjaz, de ez leginkább kimerül a csikló dörgölésben, mert konkrétan ez van, nagyon hosszú idő után persze megadja magát a testem és elmegyek ettől is.... Nem kérdezte hogy kellene, nem kérdezte, mi lenne jó nekem, és amikor lenyomom a kezét, hogy kéne egy kis hüvelyi ujjazás, akkor úgy véli mehet be a farka és nem csinálja az ujjazást.... és komolyan el kell magyarázni egy 27 éves embernek, hogy a hüvelyi ujjazás az előjáték része és marhára, összehasonlíthatatlanul nem olyan, mint egy farok??? XD hát hogy vágja be szárazon, ha nem készíti elő a terepet, mégis mit vár ?
Miért nem akar tanulni erről semmit? Miért nem kérdez? Miért nem érdekli? És hogy beszélj erről valakivel, aki semmit se kérdez??? Ergo nem nyitott a témára??? Vagy jólvanazúgy.
És ami a legszomorúbb; a saját élvezétéért se érvényesíti a kommunikációt... én tudom, hogy szeretne orál szexet, sok utalgatást kaptam. De egészen addig, amíg engem nem enged lezunyozni szex előtt, és esély sincs rá, hogy én is kapjak, én nem szeretnék hülyét csináltatni magamból, nálam ez a határ. Igen, alap hogy örömöt akarok okozni a páromnak. De ez kommunikáció nélkül nem megy. Vagy tiszta sorrá tudnánk tenni, hogy én még nem tartok ott, hogy fürdés nélkül ezt kipróbáljam, illetve csak oda-vissza szeretném, egyoldalúan nem, addig nem szeretném kipróbálni rajta, mert olyan szánalmasnak érezném magam utána.:(
És azt is most tudom meg 1,5 év után, hogy nem is verem neki jól. Túl vehemens vagyok szerinte, és ez nem annyira jó érzés neki.
SOHA nem akarta megtanítani, hogy kéne, vagy neki mi lenne a jó. Ahogy engem se kérdezett soha.
Minősíteni sem tudom ez mi, olyanról persze hallottam, hogy egy pasit semmilyen szinten nem érdekelte a csaj és egyoldalúan ment a szopás kb. Napi szinten és a csaj nem értette, hogy ez se oké. Párom igyekszik a csúcsra juttatni, csak ezzel a hiányos ujjazó skillel, amit nem akar fejleszteni, nekem eléggé nehéz.
Hüvelyi orgazmusom nincs. Elég érzekeny az a rész, egy idő után túlságosan érzékeny lesz nekem, és semmi jó érzésem nincs tőle, emiatt is tökre szégyellem magam, de sajnos sok mindennel próbálkoztam magamnak a szüzességem elveszítése előtt is, de úgy sem ment, ugyanazt éltem át, mint amikor a párom farka bennem van, úgy nem tudok elmenni. :/





Írj rám kérdező.
Elmesélem az én "Bélám" történtetét.





"sajnos többa diplomás nő, mint férfi,"
Ennek pont a fordítottja az igaz.
Keresetek fel szexuál szakembert, érdemes.










Te sem szólalsz meg, ne tologasd a kezét, mond meg neki dugja be az ujját.
Amúgy gondolj bele, szar a szex, nem segít mi lesz ha lesz gyerek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!