Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A nőnek tényleg kimeritőbb, egy érzéki, gyengéd szex, mint egy hosszabb és vadabb együtlét?
Több éve együtt vagyunk, de ez inkább amolyan barátság extrákkal, és néha szerető viszony, ha neki volt kapcsolata. Utobbiért ne kövezzetek meg.
Eddig is bőven 1 órás együttléteink voltak, és mindig maximálisan kielégült, kicsit vadabb, de soha nem volt érzelemmentes, pár hete megpóbáltuk elengedni egymást, mivel ő már gyereket szeretne,nekem viszont korábbi kapcsolatból van, így én nem. Lett hamar pasija, akivel állítólag még nem feküdt le, pedig sokat odajárkál hozzá, így elvileg a 3 hét szünet alatt nem volt szex.
Hétfőn és tegnap is együtt voltunk, és tegnap méginkább érzéki, és gyengéd volt a szex, mivel egyre erősebbek az érzéseink. Viszont most talán fél óra után teljesel lefáradt, és elmondása szerint, pont mert olyan gyengéden szeretkeztünk, és kimutattam az érzéseimet, mint előtte soha.
Köszi a választ! Azt hozzá kell tennem, hogy ami kicsit fura volt, hogy mindkét alkalommal akkor állított le,mikor épp elmentem volna, és ennek tudatában is volt. Hétfőn még azzal indokolta,hogy rég volt, és fesźített.
De lehet ez is kifogás, mert ugye ott a pasija, akivel állítólag nem volt semmi, vagy mégis, és nem szeretne komplikációt ha gyógyszer mellett teherbe esik.
Ez a csaj egy óriási redflag,de neked a puncija a mindened,és nem látod a fától az erdőt. Friss kapcsolata van,közbe veled szexel.
Miért mutattad ki neki az érzéseid? Akarsz tőle valamit? Akkor legyél tökös és mondd el neki.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!