Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szexuális gátlásokon szakember nélkül is túl lehet lendülni?
Az a helyzet, hogy az előző kapcsolatom óta elárulva és kihasználva érzem magam, holott ez nem igaz, és az exemmel azóta is jóban vagyunk (már nem szeretem "úgy" bőven kiábrándultam). Csak nagyon gyorsan talált valakit utánam, de közben velem is szexelt egy darabig, és túl későn léptem ki ebből, és ez kicsit elrontott lelkileg. Már 2 hónapja nem szívesen gondolok a szexre, mert kellemetlen érzéseket vált ki belőlem a puszta gondolata is. Tegnap kezdtem el újra vágyat érezni és kedvem támadt a szexhez, csak hát nagyon emocionális vagyok és csak azzal szexelnék, akiben bízom. Csak ugye annak az embernek a gátlásaimat is "el kéne viselnie" és nem akarnám rá zúdítani az összes terhemet.
Amúgy meg kenyérre sincs pénzem, nem hogy szakemberre. 😅
20 éves vagyok.
Úgy alapvetően az emberek többségénél ez az alapállapot, hogy a szexhez kell a bizalom. Szóval nem gondolnám, hogy ez most még szakember szint.
Szóval használd szépen a kezedet, amíg nem találsz olyat, akivel kicsit közelebb kerülhettek egyméshoz érzelmileg, mielőtt a testiségbe fogtok.
Nem is értem amúgy, nagyon lazán beszélsz a szexről, mintha ez egy ilyen hobbi lenne, amikor kedvet kapsz, találsz valakit...
Na, nem akarok izélni, csak tényleg nem baj, ha kicsit komolyabban veszed az intimitást, jobban tiszteled magadat és a testedet is.
Amúgy ez miért szexuális gátlás?
Inkább csak csalódtál érzelmileg és mivel a szexet érzelemhez kötöd, ezért a szexben is megjelenik.
Ha újra kiépül a bizalmad egy másik ember iránt, akkor menni fog minden újra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!