Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok! Csúszott már ki a szátokon olyan mondat szex közben, amit később megbántatok?
Azt mondta, hogy szeretlek. Várta a választ, pedig tudta hogy másba vagyok szerelmes. Végül megsajnáltam és azt mondtam: - Én is.
De mit mondhattam volna miközben épp tövig volt bennem? Ő hozott ilyen helyzetbe.
De akkor se kellett volna ezt válaszolnom, mert nem szerettem. Főleg emiatt szakítottam. Borzasztóan fájt azt hazudni, hogy szeretem miközben épp szerelmi bánatom volt. Igazából annak örült, hogy bánatom van. Megundorodtam tőle.
De nő vagyok, nem lány.
Más nemzetiségű volt a srác. Beszélem azt a nyelvet is, de nem tökeletesen.
Egy éjszakás kaland, a harmadik menet közben éppen lovagoltam rajta és azt akartam mondani, hogy "megfulladok", de véletlenül azt mondtam neki, hogy "férjhez megyek" (1 szótag az eltérés a két szó között)
Csak másnap esett le, hogy mi csúszott ki a számon...szerencsére nem pánikolt be. :)
Egy kisebb méretű pasival voltam, amikor véletlen mondtam valami olyasmit, hogy "most már teljesen bent van?"
Ott kb vége is lett a dolognak :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!