Sok férfi miért bátrabb a nekik kevésbé tetsző nőkkel, és félős a "szebbekkel"?

Én is ilyen vagyok. Ahány kapcsolatom volt, mind olyan lányokkal akik kb éppenhogy tetszettek valamennyire. "Ha a másik épp olyan okos mint én, sokat tud a világról, akkor már legalább szebb ne legyen" ... talán a tudatalattim ezt mondaná. Persze szerelmes voltam mindbe, de a személyiségükbe szerettem bele.

Volt olyan párom is, akiért megőrültem. Viszont ez csak akkor működött, mikor volt köztünk egy egzisztenciális szakadék. Mint a mesében, én voltam John Smith, Ő Pokahontasz. Sajnos a mese más mint az élet, annyi mindenben gondolkodtunk teljesen másképp, hogy végül szétmentünk.

Furcsa dolog ez. Ha találkozom egy számomra gyönyörű nővel, hiába vagyok ugyanaz az ember, gyakorlatilag a szexen kívül alig tudok valamire gondolni. Eszünk egy cukrászdában, ül a széken és feláll. Hozzámér és feláll. Úgy fúj a szél, h érzem az illatát.. feláll. Közben kívülről kb olyannak tűnhetek aki nem figyel, nem megy bele semmi komolyba, és arra sem emlékszik 2 napja mit mondtak neki.

Míg egy nem különösen szép nővel múzeumba megyünk beszélgetni mi van ott, éjszakába nyúlóan ökörködünk a bubis rollerekkel, vagy jól érezzük magunkat egy koncerten.

A gyönyörű nő mellett kb bátorságom sincs megszólalni, de ha van, akkor se tudom mit mondjak.