Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csajok, volt aki fiatalon jóval idősebbel (több mint 15-20 év korkülönbségre gondolok) vesztette el a szüzességét?
Hogy történt a dolog? Hány évesek voltatok ti és mennyi volt a férfi?
Köszönöm ha őszintén leírjátok :)
11 év volt, ha ez számít, 18 voltam, ő 29. Különös sztori. Találkoztunk egy szórakozóhelyen, beszélgettünk. Nem került szóba a korom, az övé sem, csak jóléreztük magunkat. Bejelölt, elhívott randira. Nagyjából sokkot kapott, ahogy kiderült a korom. Nyilván vettem a szórakozóhelyen alkoholt az orra előtt, idősebbnek tűntem mindig a koromnál, szóval azt gondolta, biztos vagyok 23-24 körül. Aztán végülis félre tudtuk ezt tenni, mert többet éreztünk mind a ketten.
A második sokkot akkor kapta, amikor megmondtam, hogy szűz vagyok. Akkor voltam nála először, kb két hete ismertem. Még aznap szexeltünk, pettingnek indult, de nem bírtam magammal. Igazából baromira kívántam, kíváncsi voltam, biztonságban éreztem magam egy tapasztalt férfival. Jó élmény maradt, nem aggódtam túl, csak hagytam megtörténni. Persze voltak kellemetlen részei, de pozitív az emlék. Együtt voltunk pár évig, sokmindent kipróbáltunk, sokat tanultam tőle.
23 èvesen egy 16 èves lànnyal, illetve volt egz 10 èvvel fiatalabb pàrom is. Mikor èn voltam 31 ő volt 21.
16 alà sose mertem menni mèg, ha volt lehetősègem akkor sem.
26 év volt kettőnk között
Privátban elmesélem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!