Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Mit tudnék jobban csinálni,...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tudnék jobban csinálni, hogy a partnerem (f) el tudjon élvezni?

Figyelt kérdés

Én 22/nő, párom 23/ferfi.

Tavkapcsolatban élünk és kb. két havonta találkozunk fizikailag, általában 3-6 napot töltünk el együtt egy-egy talalka alatt.

Egy éve vagyunk együtt és mindkettőnknek ez az első komoly kapcsolata, előtte nem volt szexuális tapasztalata egyikünknek sem.

A kezdetekkor, amikor elkezdtünk szexuálisan aktívak lenni egymással és felfedezni egymást, nem állt fel a partnerem pénisze. Második találkánkon már remélte, hogy jobb lesz a helyzet, betudtuk kezdeti izgalomnak az első esetet, de továbbra is problémákba ütköztünk, és végül vettünk vény nélküli gyogyszert. miután azt bevette, végre lett erekciója. Azóta ezzel nem szokott problémánk lenni, már a második alkalommal nem is vett be gyógyszert és anélkül is minden rendben működött, szexeltünk és el is tudott élvezni.

Az utóbbi egy évben, ahogy említettem is, nem volt ezzel többet problémánk, viszont elmenni van, hogy nem tud. Orális szexet sokszor próbáltuk már, de egyszerűen nem tud tőle elmenni, valamint kiverni sem tudom neki, és szerintem itt már velem van a probléma. Már mindent megpróbáltam, nagyon sokat olvastam utána hogy hogyan tudnék fejlődni benne, valamint nyilván őt is kérdeztem hogy hogy szeretné, de én nem igazán elvezem így az orális szexet, és mivel tudom, hogy úgy se fog elmenni tőle, így már kedvem sincs próbálkozni. (Azt elvezem amikor én kapom, de adni, mivel sosem volt eddig sikeres, ezért már elvesztettem a lelkesedést, pedig nagyon szeretnék jobb lenni benne, csak már szégyellem, hogy sose sikerül) Minden ilyen tippet amit olvastam arról, hogy mit szeretnek a férfiak már kipróbáltam, meg nyilván őt is többször kérdeztem hogy higy szeretné. igyekszem úgy csinálni ahogy kéri, de mindig azt mondja hogy szorítsam jobban össze a szám, de mar elkezd fájni olyankor az allkapcsom. Sokszor probalkozok mar egy jó darabig, de aztán inkább feladjuk és váltunk szexre.

Kézimunkával hasonló a helyzet, az talán kicsit jobban működik mint az orál, de teljesen még ez se ment hogy kiverjem neki, de volt már hogy közel volt az orgazmushoz.

Nagyon rosszul érzem magam, mert úgy gondolom, hogy amúgy is hajlamos erre hogy nehezen megy el vagy alapbol nem mindig könnyen izgul fel (sima szextol sem mindig megy el, illetve van olyan, hogy elmegy de nagyon minimálisat ejakulal) és pont ezért nagyon szeretném kielégíteni, de nem igazán tudom, hogy hogyan fejlődhetnék és kit csinalhatnek jobban.

Nagyon kellemetlennek érzem ezt a témát ezért igyekszem kerülni hogy erről beszeljunk, és most eléggé szégyellem is hogy ide irkalok ilyen kerdeseket és ismeretleneket kérdezek tanacsert, de én csak azt szeretném, hogy örömöt okozzak neki. A kerdesem inkább az lenne, hogy szerintetek tényleg csak a technikamon kellene fejleszteni? Férfiak, köztetek van olyan, aki hasonló helyzetben van/volt, szerintetek ilyen szituációban az számít jobban, hogy a partneretek hogy végzi a dolgát, vagy mi játszódik le ilyenkor a fejetekben, mi okozhatja? Szerintetek a párom szimplán csak alacsonyabb libidoval rendelkezik nálam (az elején sokszor én kezdemenyeztem), vagy emiatt már aggódni kellene, hogy esetleg erekcios problémái lehetnek? Vagy tényleg csak rosszul szopok? :D

Még az nem tudom fontos info lehet, de azt mondta, hogy pl ha pornót nez akkor mindig eltekeri amikor oral van mert unalmasnak gondolja, viszont sokszor ő kéri hogy szopjam le tehát nem hiszem hogy ennyi lenne a megoldás hogy szimplán nem szereti.

Köszönöm a konstruktiv és megérti valaszaitokat előre is!



2023. nov. 9. 00:36
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:

Azt írod, hogy erekciós problémája már nincs, ugye, ezt jól értem? Tehát az csak a kezdetekben volt, de már nincs, ez betudható lelki tényezőknek.

Ami azt illeti, hogy nem tudod neki olyan erősen csinálni, vagy olyan hosszan és erősen, hogy elmenjen, az sem a te hibád szerintem. Maszturbáláskor, ha magának csinálja, el tud menni? Valaki írta előttem, hogy egyszerűen akkor ahhoz van szokva, ahogy magának csinálja és a saját erős fogásához. Ezen valóban úgy lehet segíteni, hogy nem csinálja magának, fokozatosan lehet érzékenyíteni. Ha maszturbálás esetén sem tud mindig elmenni, az már inkább utalhat valami eü. problémára szerintem.


Továbbá nem kellene ennyire rágörcsölnötök erre az orális/kézzel kielégítés témára, amellett, hogy leáll a masztival. Írod, hogy váltotok szexre, ha nem megy orállal, akkor végül is csak el tudjátok érni, hogy jó legyen. Majd idővel, és ha dolgoztok rajta (ő is! nemcsak te), lehet még jó orállal is. És van olyan, hogy nem izgat valakit pornón nézve, élőben meg igen, lehet, hogy ő ebben nem annyira vizuális alkat. De ezekről nem lenne szabad félned beszélgetni vele, mert a jó kommunikáció a kulcsa és a sava-borsa minden kapcsolatnak, és a kapcsolaton belül a szexnek is.

2023. nov. 9. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 A kérdező kommentje:

Köszönöm! Igazából az nagyon kozrejatszhat szerintem, hogy ugye eddig mindketten szűzek voltunk, és oké hogy egy éve együtt vagyunk és érzelmileg meg intellektuálisan nagyon közel vagyunk egymáshoz, szexuálisan is egyébként, tehát maga az aktus része mindig élvezetes mindkettőnknek, csak ugye nem egyszerű fejleszteni a technikánkon ha kéthavonta pár napig vagyunk együtt csak élőben :/ aztán abból a szempontból értem amit mondtok, tényleg lehet hogy ugye neki is egész életében ezelőtt nem volt barátnője tehát nyilván a saját kezéhez van hozzászokva, mert tini kora óta ha szégyen ha nem, mindketten csak ezt ismertük. Nincs amúgy egyáltalán rá függve se a pornora se a maszturbalasra, csak ugye nem nagyon van más tapasztalata, tehát nyilván ahhoz viszonyít. hiába vagyunk már együtt régóta, igazából összeadva kb egy hónapnak megfelelő időszakot töltöttünk egymással élőben, szoval elképzelhető, hogy meg mindig csak ilyen kezdeti ügyetlenség mindkettőnk részéről :) csak azért aggódom hogy ha tényleg egészségügyi baja lenne, mivel a kezdetekben tényleg nehezen lett erekcioja, valamint azóta is viszonylag ugye nehezen megy el, pl szinte csak misszionariusban tud elmenni, szoval ha legközelebb felmerül megprobalok beszélni vele arról, hogy vizsgaltassa ki magát, köszönöm a tippeket!

Nyilván saját részről amúgy nekem nem nagy baj, mert az se lenne jó ha 5 perc után mindig elmenne, így legalább azért vannak hosszabb körök :D csak tényleg ezen stresszelek, hogy biztos én vagyok az ügyetlen, és szeretném jobban kielégíteni.

2023. nov. 9. 11:22
 13/21 A kérdező kommentje:
Meg annyit tennék hozza, hogy van, hogy kamerán maszturbalunk egymás előtt, és ilyenkor igazából pár perc alatt mindketten elmegyunk, viszont van, hogy ugye szex közben amikor már egy ideig nem tud elmenni, akkor mondom neki, hogy próbálja meg akkor magának és élvezzen rá az arcomra vagy ahova akar, de van hogy ilyenkor magának se tudja kiverni, pedig ilyenkor ugye nyilván nem a technika a gond ha magának csinálja. Ezek alapján szerintetek inkább pszichés lehet a gond?
2023. nov. 9. 11:31
 14/21 anonim ***** válasza:

Mint már előzőleg is írtam , szerintem az a gond hogy hozzá van szokva a kezéhez.

De ha maga a szex működik, valóban nem muszáj erőltetni az orált. A lényeg hogy mindketten élvezzétek, ami valamelyikőtöknek nem jön be nem muszáj csinálni...

2023. nov. 9. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
Ha nem nagy szexuális igényű akkor lehet ott kezdődik a baj, hogy a hormonjai alacsonyak, és neki ennyi elég. Neked viszont gondolom több kellene!?
2023. nov. 9. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:

Aki azt írja, hogy erős a keze, ezért ne csinálja magának, annak felhívnám a figyelmét, hogy 2havonta (!!!) találkoznak! Én 2napot nehezen bírok ki, persze nem vagyunk egyformák.

Mivel a lánynak nincs mással tapasztalata, ezért nincs mihez mérni az ügyességét, de azt gondolom, hogy aki ennyit foglalkozik a dologgal utánaolvas stb., az valószínűleg jól csinálja!

Én inkább valami gátlásra gondolnék, amiről lehet, hogy nem is tud srác.

A legtöbb pasi imád a partnere kezébe/szájába/arcára élvezni, de lehet hogy nála vmi blokkolja, hogy ezt megtegye.

2023. nov. 9. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
Az én feleségem soha nem volt hajlandó az orális szexre. Kézzel meg most nemrégen osztottam ki, hogy ha így csinálja, akkor soha többé hozzám ne nyúljon. Mert csak az előbőrt gyűrögeti, cibálja, annyira, hogy fáj, a makkomhoz talán hozzá sem ér, arról meg talán sohasem hallott, hogy a vége felé gyorsítani kellene, akkor talán elmennék. De a nők el sem hiszik, ha nem érzik, hogy mit csinálnak, hogy az mennyire rossz érzés tud lenni, ha rossz helyen fogja meg, ha nagyon, vagy nem eléggé szorítja, ha csak a bőrt cibálja rajta, de úgy, hogy az fájdalmas?
2023. nov. 9. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
Milyen nőket vesztek ti el, lol
2023. nov. 9. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:

Az alapvető probléma a pornó nézéssel van. Ott azt nézel amit akarsz. Kicsapódó azt kész. De sex közben már másabb. Nem ad akkora élvezetet mint amit megszokott. Neki kéne leszokni a pornorol. Nem veled van a baj.

Velem nem lenne ilyen gondod.

2023. nov. 9. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:

"akkor mondom neki, hogy próbálja meg akkor magának és élvezzen rá az arcomra vagy ahova akar, de van hogy ilyenkor magának se tudja kiverni, pedig ilyenkor ugye nyilván nem a technika a gond ha magának csinálja. Ezek alapján szerintetek inkább pszichés lehet a gond?" Igen, itt ennél az esetnél valami lelki gátlás lehet, pl. ha szerelmes beléd, akkor lehet, tudat alatt nem akar a pornóban látott szintre "lealacsonyítani".

Igazából még mindketten elég tapasztalatlanok vagytok, fiatal a kapcsolatotok, főleg ha azt is vesszük, hogy személyesen keveset tudtok együtt lenni. ezeket a dolgokat tanulni kell, idővel jobb lesz, csak egyrészt nem kell rágörcsölni, másrészt tényleg érdemes megtanulni ezekről szabadan kommunikálni. Nem veled van a baj.

2023. nov. 10. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!