Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
4 hónapja vagyunk együtt, 15. (Szombaton) lettünk volna először együtt, de hogy is fogalmazzak… “Lábon lőtték a katonát”… és ezzel kapcsolatosan lennék kiváncsi a véleményetekre? Többi lent?
Tehát a kontextus annyi, hogy 4 hónapja vagyunk már együtt és 15. (Szombaton) lettünk volna először együtt…
Igen tudom 4 hónap alatt meg egyszer se (egyikünk se volt szűz, de a lány várni akart en meg tiszteletben tartottam, na de most nem is ez a lényeg)
Tehát visszatérve a dolgokra szombaton munka előtt kiverte nekem és megbeszéltük, hogy akkor este eljön aminek el kell jönnie és szexelünk…
El is jött az este, de egyszerűen rástresszeltem a dolgokra és semmi sem úgy alakult ahogy azt szerettük volna…
Röviden tömören: előjáték egy laza 10 perces ujjazás volt ami után, közben megkérdezte, hogy nem e teszem be neki, de egyszerűen nem akart sehogy se felállni… vertem kb egy 2-3 percig, de semmi azután pedig ő is próbálkozott 4-5 percig, de azután mondtam, hogy hagyjuk és teljes szégyenemben “elsullyedtem” a párom nagyon megértő és tiszteletteljesen “vigasztalt” utána vagy 1 óráig és Ja…
Reggel természetesen szokas szerint istenes merevedéssel keltem mellette és ez is csak ra tett az idegessegemre…
Egyébként azóta akárhányszor együtt voltunk (egy helyen, itt aludt vagy bármi) mindig normálisan működött minden csak minimálisan aggódom, hogy következőre is bekövetkezik a nem várt vegkimenetel…
Annyit illik meg tudni, mint említettem egyikünk se szűz, mindegyikünk előtte csak 1 személlyel volt tehát úgymond egymásnak mindketten a másodikak lennénk…
Azóta elég sok idő telt el és sajnos meg egy alkalmas időpont se volt amikor újra tudtuk volna próbálni…
Saját belátásom szerint tulsagosan ragorcsoltem az egészre és az se tett túl jót szerintem hogy konkrétan ennyire kötötten megbeszéltük hogy na most akkor így úgy szexelni fogunk XY dátumban…
Meg annyi, hogy en 21 vagyok o 17, ha valakit nagyon érdekelne…
Röviden tömören a véleményeteket szeretném kikérni ezzel kapcsolatosan, valamint ha bármi jó tanáccsal tudnátok szolgálni a következő alkalomra azt is megköszönném!
Ti egyszerüen nem kívánjátok egymást.
Szerintem keress egy olyan csajt, aki akar szexelni, mert a barátnőd nem akar. Ha akarna, már rég szexelnétek.
#27 hat nekem mondod?…
Egyszer engedte kb hogy hozza érjek talán 4-5 napja de azt is csak 3-4 percig és utána éltette a kezem, de amíg tartott olyanok hagytak el a száját hogy kivanlak stb stb… nem értem én mi lehet a probléma
Nos ÚJ UPDATE:
Nálam aludt tegnap este és elég jól telt az idő de mindkettőnk bealudt egy kis Chilles ivos snusszozes után, de előtte elég erős volt a pettingeles, és végig kemény voltam és kicsit újított be vetett egy kis szájat a sztoriba… ez elég sokat segített
Aztán reggel is kemény pettingek mostmár beépítette ezt a szajas sztorit (életében először próbálta ki tehát “szerencsés vagyok hogy velem”) ami mindig hatásos volt de vagy 4-5x elmentem mire végre így most délutánra eljutott volna oda hogy én is hozza érjek rendesen…
Szokásosan elég hamar agyoncsopogos volt de most sem feltétlen akart bekemenyedni nekem bezzeg ha hozzáert a szájával akkor jött is az ichlet de amint abbahagyta utána meg is szűnt…
Nos ezt leváltottam akkor arra hogy kényeztetem én és rajta legyen a hangsúly végig…
Aztán amielőtt el kellett volna mennie azelőtt már mindennel jobban kívánt engem de mivel snussz elég chillbe vágta így nem igazán óhajtott felkelni és kicsit szájjal ra segíteni ezért én is tereltem és mondtam h akkor rajta marad a hangsúly, rendesen könyörgött hogy tegyem be akar egy kicsit is (de magamban azt gondoltam hogy annak semmi értelme mert az nem is lenne az igazi) de inkább annál maradtam hogy majd holnap ugyis jön és akkor is nálam alszik tehát ha úgy van akkor akkor lesz valami
Így maradtam annál hogyha engedi akkor kinyalom
Szerencsére engedte mert annyira benne volt a vagy hogy nem tudott nemet mondani semmire így kinyaltam úgy istenesen és hat maradjunk abba nagyon el se aksrt menni munkába és majdnem le is késtuk a buszt emiatt 😂
De valahogy elérte, én szokásosan ki kísértem és hat most tartunk a jelenbe
Holnap ha úgy alakul remélhetőleg minden sínen lesz 😅
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!