Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak, ha ittasan lefeküdtem az unokatestvéremmel?
Családi összejövetel volt nálunk a múlt hétvégén, édesanyám testvére jöttek hozzánk családostul. Két lányuk van, az egyik 19, a másik 25 éves, rendkívül csinosak mind a ketten.
Nagyon ritkán szoktunk összefutni velük, mondhatni 4-5 évente. Megvolt a szokásos családi vacsora, beszélgetés, borozgatás, eléggé spiccesek lettünk, hogy mit ne mondjak. Majd anyu testvére fölvetette, hogy mutassam meg a lányoknak a fenti részt.
Fölmentünk a lépcsőn, persze már ott is kicsit bizonytalanul, mert hát dolgozott az ital is. Az idősebbik unokatesóm leült velem szemben, rendkívül rövid kis miniszoknyában, ha akartam volna se tudtam volna nem észrevenni, hogy egy fekete csipkés tanga van rajta.
Megkínáltam őket a dugi whiskeymmel, amit az idősebb leányzó el is fogadott, a kisebbik inkább úgy döntött, hogy visszamegy az asztalhoz.
Rövid csevely után egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam az uncsimat. Nem ellenkezett....Hosszú smárolást követően villámgyorsan megszabadult a bugyijától, én is az alsómtól és beléhatoltam. Kb. 10 percig szexeltünk az ágyon, lovagolt is, hátulról is megtettem, nem is voltunk halkak, de nem tudom, lent mennyire hallatszott le, mert amikor lementünk, a család úgy tett, mintha nem hallott volna semmit. Azóta sem tudom hova tenni ezt az egész sztorit...mi a véleményetek?
40F
Egészségedre.
Ha védekeztetek, akkor semmi gáz, oké, sokaknak meredek dolog, de a törvény nem tiltja, és mindketten felnőttek vagytok, közös beleegyezéssel történt, szóval ilyen téren semmi probléma nincs vele.
40 évesen pedig ne problémázz már azon, ha kicsit merészebb dolgokat is bevállalsz. ;-)
A törvény az elsőfokú unokatestvérek közti házasságot sem tiltja, így a köztetek történt szex sem problémás sem jogi, sem biológiai szempontból. Erkölcsileg is olyan, hogy so-so, igazából rajtatok áll. A család már más kérdés, de ugye itt most csak egy egyszeri szexről beszélünk, vagy arról, hogy ha találkoztok még dugtok egyet egyet, és nem arról, hogy egy felvállalt kapcsolatotok legyen, gyerekkel mindennel. Az más lenne, de az sem gáz).
Szóval, ha jól esett egészségedre és neki is. Ha nem akarta volna nem lovagol meg. Mindketten piásak voltatok ha józanul cikinek érzitek akkor nem csináljátok többet. Ennyire egyszerű. De semmi elítélendőt nem tettetek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!