Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Élnétek egy olyan kapcsolatban, ahol szinte csupán csak "távoli szemlélők" lehettek?
Sziasztok,
A párommal immáron több, mint három éve vagyunk együtt, de sajnos a szexuális része a dolognak egyre inkább nem működik közöttünk.
Egy héten 4-5 napot együtt tudunk tölteni, de ehhez képest csupán havi 1-2 alkalommal van szex. Ekkor is azt tudom mondani, hogy a rosszabbik fajta, mert mindig csak az lehet, amit ő "szeretne". Példának okaért csak egy póz létezik, orálról pedig szinte szó sem lehet, mert kényszerként éli meg és befejezni sem engedi sehova, még magára sem (gátlót nem szed, így maximum gumiba lehet).
Sajnos a közös megbeszélés már nem hinném, hogy szóba tudna jönni, mert már számtalanszor beszéltem vele őszintén erről. Mindig azt ígérte, hogy változtat, de hiába voltam vele mindig teljesen odafigyelő és odaadó, ez soha nem történt meg.
Úgy érzem, hogy teljesen lecsökkent a libidóm és már a szexet sem kívánom. Sokszor, amikor ruha nélkül látom, rá se nézek, mert úgy érzem, hogy csak "néző" lehetek. Nekem olyan érzés, mintha barátok lennénk, hiába mondja, hogy szeret és ölelget.
Ez napi szinten egy frusztráló dolog számomra és az utcán is sokszor a nőket nézem, gondolván, hogy milyen jó lehetne mással. Én is szeretném őt szeretni (tényleg szívem-lelkem beletettem ebbe a kapcsolatba) de egyszerűen úgy érzem, hogy én már nem tudok mit tenni az ügyben.
Ti tudnátok élni egy ilyen kapcsolatban? Mit tennétek hasonló helyzetben?
Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszokat!
25F
Röviden, nem menne.
Neked azt javaslom, hogy ne pazarold az időt, valakinek jó lesz majd a párod ( rosszindulat nélkül mondom), de nem te vagy az.
Nem illetek össze. Vagy nem tudod belőle kihozni a vadmacskát.
Ennek nincs jövője.
Nem vesztegetném az időmet egy ilyen kapcsolatban.
Nálunk fordított volt a helyzet, a férjem részéről szűnt meg a libidó. 7 évig voltunk együtt és a napi szextől eljutottunk az évi 3 alkalomig. Nagyon szenvedtem és válás lett a vége, mert nem bírtam ilyen kapcsolatban élni. Azóta sokkal boldogabb az életem, mert újra önmagam vagyok és mindent megkapok, amit a férjem nem adott meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!