Kihasználtam volna? Ez erőszak volt?

Ez egy nagyon régi történet, viszont kezd lelkiismeretfurdalásom lenni. Szerintem megérdemlem. De nem ez a lényeg. Szeretném tudni, hogy jól gondolom-e. Volt egy badoos csaj akivel dumálgattam, és ment a flörtölgetés, pucér képek ie egy idő után, és találkoztunk is, átjött iszogatni. Eléggé berúgtam. Amikor rámozdultam, közölte hogy lett egy barátnője. Aztán meglepett dumáltunk, de újrapróbálkoztam többször is, mert az alkohol előhozta a valódi énem sajnos. Fogdostam, megölelgettem és győzködtem legyen valami ha már itt van. Aztán végül belement nagy nehezen. Felmentünk az ágyba mondta vegyem elő és feküdjek le. Oldalról nekem háttal elkezdte nézni hogy megvárja amíg akcióba lendülök, de kicsit fura votl az egész, kellett pár perc. Próbáltam tapizni a fenekét de elhúzta a kezem, aztán csak a hátát simogattam nyomkodtam. Aztán felállt és nagyon nyögvenyelősen belekezdett de főleg csak kézzel. Igazából én fejeztem be és csak feküdt mellettem mert ahogy csinálta nem ment volna. Akkor nem bántam élveztem, nem tagadom. Nem láttam ebben anno semmi problémát, viszont egy pár hónapja ahogy elkezdtem a kezelésemre járni és a gyógyszereket szedni a mentális problémámra, elő is jött a lelkiismeretem, bár más dolgokban is, nem csak ebben, de ez mindegy. Szóval szerintem erőszakot követtem el, és undorodom már attól hogy 19 v 20 évesen képes voltam ilyesmire. Nem emlékszem a lány nevére sajnos, de nagyon szeretném megkeresni és valahogy kárpótolni. Vagy jelentsem fel magamat a rendőrségen? Több, mint fél évtizedes történet. Igazából önző a problémám és lelkiismeretfurdalásom most is, mert inkább attól félek, hogy valakivel az ismeretségi körömből egyszer találkozik, egy társaságba kerülünk valahogy, és elmondja az embereknek. Persze teljesen megérdemelném mondjuk. De igazából attól is félek hogy adott esetben milyen traumát okozhattam neki ezzel, tekintve hogy én is tudom milyen (bár másfajta) abúzus áldozata lenni, hosszú éveken keresztül ráadásul. Akkor persze még azt sem tudtam, hogy én bántalmazva voltam, akkor még azt gondoltam normális a nevelésem, de ez lényegtelen. Nyilván ezért nem gondoltam én sem, hogy ez nincs rendben. Gondolom. Nem tudom. De ahogy tárjuk fel az orvosommal hétről hétre hogy mi minden lehet vagy volt tulajdonképpen terror az életemben, jövök rá, hogy én is ilyen lettem, és én is, bár csak egyszer, követtem el egy borzasztó dolgot. A terapeutámnak sem meséltem még ezt el. Kedden ha megyek, akkor felhozom neki. Talán ezek lépések a helyes út felé. Eddig nem mertem, mert mit gondol majd, de szembe kell nézzek ezzel azt hiszem.