Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátom miért nem vonzódik már szexuálisan hozzám?
Igyekszem röviden megfogalmazni a történetet.
Elég zűrös életem volt, soha nem volt apa szerep az életemben, és 17 éves korom óta magamat tartom el. Emelett különböző mentális betegségekkel küzdök. Sosem tanultam meg hogyan kell nőnek lenni, csak azt hogy hogyan maradjak életben.
Ezért sok butaságot követtem el, rendszeresek voltak a heti 1-2 bulik és sosem tartottam a mértéket az alkohollal, de ezeket a problémákat eltemettem - mondván túléltem.
Mindig nagyon vágytam a szerelemre szeretni és szeretve lenni. Mégis sok görbe este vége egy egy egy éjszakás kaland lett, 26 éves vagyok és őszintén bevallom 20-25 fiúhoz volt közöm, mindig szexre kellettem, de mindig azt hittem majd több lesz, ezért keveredtem újra és újra ebbe a körforgásba.
Így telt 7 évem az életemből. Aztán mikor már anyagilag biztonságilag úgy ahogy rendbe szedtem magam, tudtam magammal mentálisan foglalkozni, és szépen lassan megtanulni nőnek lenni, voltak ebbe buktatók, de tavaly nyár elején már teljesen jól voltam, nő voltam, aki készen áll egy kapcsolatra. Ekkor találkoztam életem szerelmével iszonyat heves szenvedélyes volt az egész kapcsolat, 4 hónap után összeköltöztünk, voltak viták de a szex az rendben volt. És végre biztonságban éreztem magam, végre azt éreztem hogy a szex nem csak arról szól hogy én kielégítem a másikat, hanem hogy a másik is engem.
Mikor összejöttünk elmondtam neki hány fiúval voltam együtt, de fél éve semmi senkivel nem történt. Nehezen emésztette meg, de nem múlt a vonzalom, és ugyanúgy kívánt, elfogadta. Csak hogy én szépítettem a történetet picit, mert az ugyan igaz hogy fél éve már nagyon dolgoztam az alkohol problémáimon egyszer egyszer még elmentem bulizni, és két hónappal mielőtt összejöttünk alpári részegen lefeküdtem egy nálam sokkal fiatalabb igénytelen fiúval. Akartam? Nem tudom. Akartam úgy érezni magam ahogy utána éreztem magam? Nem. Borzalmasan szégyelltem, de az volt az utolsó pofon és soha többet nem próbálkoztam az alkohollal és a bulikkal.
Tehát elhallgattam valamit, amit szégyelltem. El is akartam mert akartam magamnak egy esélyt az új életre és boldogságra. Csak hogy a párom látásból ismerte ezt a fiút és többször rákérdezett történt e valami és én mindig azt mondtam hogy nem. Mindaddig amíg olyan lelkifurdalást okozott hogy már nem bírtam és elmondtam neki. Iszonyat balhé minden, megtört benne valami nem tud rám úgy nézni, lehetetlen. Aztán úgy döntöttünk megpróbáljuk. Azonban másfél hónapja újra nem érzem magam nőnek alig szexelünk, egy ideig megmondta hogy miért, most meg jött a sok fáj a fejem neki elég heti egy két alkalom.
Aztán belekutattam a telefonjába. Calculator+ app, pornó nézés mióta megtudta úgy hogy én itthon voltam, elaludtam. Tagadott, sőt mi több számon kért hogy mit képzelek. Azt bevallotta hogy a calculator+ valóban nem egy számológép hanem egy pornógyűjtemény, de állította hogy a kapcsolatunk alatt sosem nézte, plusz annyit beismert hogy mikor az összeveszések közepette hazament nézett pornót hiába mondta azt előtte hogy csak rám gondolt, minden mást tagadott.
Kérdés éltetetek már meg ilyet? Hatott rátok már a múlt így? A szexuális vágyat újra lehet éleszteni? Le fog szokni a pornóról hogy újra közelebb kerülhessen hozzám?
A fő probléma ott van, hogy benne keresed a hibát, magad meg csak mentegeted. "Le fog szokni a pornóról?" Addig nem jutott el a kis agyad, hogy hazudtál neki, a leírás alapján nem is egyszer, úgy hogy rákérdezett, majd most a végén még turkáltál is a magánszférájában, és ha nem totál tökkelütött akkor emiatt persze hogy másképp tekint rád. Nekem is elmenne a kedvem egy olyan nőtől, aki az arcomba hazudik többször is amikor rákérdezek valamire (teljesen mindegy itt hogy milyen dologról van szó, a hazugságon a hangsúly), majd még utána ő kutakodik a dolgaim közt és kér számon, amikor nem én vétettem.
Szóval a pasid okolása helyett talán erőltesd meg magad, és kezdj el olyan dolgokon agyalni, amivel kimutathatod felé a szereteted, és elkezdheted visszaépíteni az elveszett bizalmat. 32/F
A bizalom egy nagyon törékeny dolog. Számomra is az őszinteség a legfontosabb a hazugságot nehéz megemészteni, és előbb utóbb úgyis kiderül az igazság. Az pedig hogy a háta mögött kutakodik valaki a párja után szinten egy borzasztó érzékeny terület.
Szerintem amit tehetsz hogy őszintén bocsánatot kérsz és biztosítod róla hogy több titok és bizalmatlanság nincs a reszedrol. És folytasd amit eddig, figyelj rá kedveskedj és vissza lehet építeni ami tönkrement. 34F
Én vállalom a felelősséget a hazugság után. Bocsánatot kértem és őszintén sajnálom, és ezt tudja jól.
A kutakodás butaság volt ám hetek óta kérdeztem rá a dologra és láttam hogy nem őszinte. Azt mondta bármikor nézzek bele a telefonjába nem hazudik. Igából hülyére vett, megengedte és mivel azt gondolta az inkognitó ablak az inkognitó ablak a számológép meg számológép, nincs mit rejtegetnie. A kutakodás ezután következett, mert bizonyos élethelyzetekből kiindulva ezek már tudtam hogy működnek.
Régen hasonló cipőben jártam,már abból a részből hogy exem lefeküdt valakivel aki a legjobb baratnőm volt.Ez még előttem történt, viszont amikor rákérdeztem,mindig mást mondott. Tudtam hogy hazudik,ezért egyszer nem rákérdeztem,hanem beletrafáltam hogy lefeküdtek..akkor már nem tudott hazudni nekem.
Viszont ebben az egészben az a legundorítóbb hogy belenéztem a telefonjába,mert többször rajta kaptam hazugságokon,hogy azt írta másnak hogy én "jobban szopok mint xy".. pedig együtt jártunk,párkapcsoltban éltünk és ez a szöveghasználat számomra akkor sokmindent elárult.
Ja és azt hozzátenném hogy egyszer találkozunk hármasban ezzel a csajjal és nem nekem volt furcsa a hangulat,ezt elhihetitek.
Azóta mindkettejükkel megszakítottam a kapcsolatot,mert mint kiderült,a csaj nem az a barátféle,hanem inkább lelki szemetesládának használt.
Azóta beszéltünk róla, adtunk még egy esélyt a dolognak, én akartam jobban és most szeretném helyre hozni.
Elmondta hogy vonzódik hozzám de már nem azzal a hévvel és van hogy azért nem akart hozzám érni mert nyomasztotta a dolog. És közben jobban elengedte magát, kikacsingatott mégha csak a virtuális térben is de szeretné elfelejteni.
Gondolom én azért nézegetett másfele, mert vágyott volna a szexualitásra csak nem velem - ezt vontam le én következtetésképpen, ő azt hogy dacból tette, ismerve a személyiségét valahol a kettő között van az igazság.
Megbocsátottunk egymásnak de a kérdés hogy ezt vissza lehet - e még építeni valóban?
Én megfogadtam hogy nem feszengek és megpróbálok magammal foglalkozni, és hagyni hogy visszaépüljön benne a dolog, ő pedig azt hogy nem lesz pornó és tiktok csajok - ha bármelyikőnknek nem megy, akkor vége.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!