Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ritkán áll fel neki, mit tehetek én?
Már az első alkalommal sem volt beton kemény, inkább közepes, azt mondta rég volt már nővel azért, aztán utána is változó volt neki. Ezen felül 5-10 percet bír max. Volt többször hogy bepróbálkoztam nála, visszautasított, mert egyszerűen meg volt halva a cerka. A gumit se tudja elviselni, mert abban is rögtön meghajlik mint a száraz virág. Alsónadrágban mászkál, alszik, meztelenül soha. Azt mondta, hogy régen ha volt kapcsolata, heti 2-3 szex volt, ex kapcsolatomnál több évig napi többször is, nálunk jó ha heti egy van. Így hát a lehető legnagyobb nyugalomban, szépen leülve kezdeményeztem egy őszinte beszélgetést, hogy hogyan értékeli a szexuális életünket, mi az amin javítana, van-e valami amit szeretne-változtatna, engem mint nőt vonzónak tart-e, érzelmileg biztos-e abban hogy rám vágyik, velem akar-e lenni, szokott-e masztizni/pornót nézni, vagy amit nem vall be mert szégyelli. Azt mondta semmi olyan nincs ami ne lenne jó neki, nem néz pornót és nem masztizik, tetszem neki, velem akar lenni, el se képzeljem hogy van más, és ha ő mást akar akkor szakítana úgy is, de nem tud mit csinálni ha annyira fáradt és stresszes a munka miatt. Azt tette még hozzá, hogy keresni kell akkor egy olyan párt, aki képes naponta vagy kétnaponta csinálni, de neki nem megy (ebből nem is tudom mit láttam és éreztem hirtelen, talán csalódottságot).
Aludnia kell pár órát hogy működjön neki. Kérdeztem tőle, még napokkal ezelőtt, hogy oké most hagylak pihenni, de a napokban....😊? Azt mondta, hogy meglátjuk hogy jön össze, tudod hogy nem tudom időre mondani, ez magától jön. Egyébként nem vagyok egy házsártos, nem hagyom el magam, és a bugyis fiókból sem a mamabugyik bújnak ki. Még egy ami eszembe jutott, nincs orális szex, soha nem is volt, ő megengedi hogy csináljam, de csak addig amíg fel nem áll, utána már tömi is be gyorsan. Lényege az egésznek, én nem akarom hogy teljesítmény kényszere legyen, nem az a cél hogy álljon fel és legyen olyan mint a beton, strigula húzások hogy én hányszor megyek el és ő hányszor és mindent mindent gyorsan, mert őt ez is nagyon zavarja, hogy nem tud nekem orgazmust szerezni. Több őszinte, nagyon tapintatos beszélgetés segítene neki esetleg? Mit tegyek, hogy jobb legyen neki? Hogyan segíthetek ebben a helyzetben?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!