Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akivel már nagyon régóta kívántátok egymást és először együtt voltatok kb. Mennyi ideig bírta a pasi ?
A jelenlegi pasimmal az első alkalom csak orál volt, 2 percig bírta de lehet sokat mondok.
Az első szex pedig olyan volt, hogy szó szerint 10 másodperc telt el hogy beléptünk a szobába, és hogy bennem volt a farka. Olyan szinten kívánt már. Viszont az sokáig tartott mert ő nagyon piás volt.
A második alkalomnál pedig 8 perc kb. Onnan tudom mert zenét hallgattunk, és visszanéztem kb 3 szám ment le alatta 😅
De volt olyan pasim, akivel csókolóztunk az ágyon, és elkezdtem benyúlni a nadrágjában, és még meg sem fogtam a farkát de már elsült.
Volt olyan is, hogy egy exemmel szexeltünk akinek szakítás után nagyon hiányoztam, nagyon kívánt, de pont emiatt stresszelt és nem állt föl neki. Tehát szó szerint abba kellett hagynunk mert csak gyömöszölte, aztán mondta hogy ez nem fog összejönni, fel is öltöztünk. Na az elég kellemetlen volt, inkább akkor bírja a pasi kevés ideig, de ennyire ne stresszeljen rá.
Miért ne?
Főleg, ha kötődik...
és miért lenne kínos?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!