Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Találhatok olyan nőt szexkapcsolatra aki benne lenne egy másik párral való találkozásba!?
Igen lehet találni!
Első nejemmel, akivel 17-19 évesen ismerkedtünk meg, 2 év után nyitottunk a többes szex felé. Hat évig voltunk házasok, de a szex mindig jó volt. Egy párral és egy sráccal évekig jártunk össze, kb. negyedévente. Sőt, én még válás után is. Harmincasként már tudtam, mit akarok, mire van igényem, ezért kifejezetten azok a nők vonzottak, aki szintén nyitott ilyen élményekre. Netes ismerkedésnél jóval könnyebb megtalálni a hasonszőrűeket. Nem mintha személyes ismerkedésnél nem lehetne.
Nincs nagy trükk, csupán néhány randi után elő kell állni a farbával, hogy nekem voltak ilyen élményeim és tetszik. (ha még nem volt élményed, akkor avval, hogy izgat) Ha van egy kis beszélőkéd, értelmed, akkor képes vagy a megfelelő módon tálalni az aktuális partner szájíze szerint. Nekem ez bevált! 10 nőből 6 nyitott az ötletre. Néha még az is kiderül, neki is volt már ilyen tapasztalata. Még azt is lazán elfogadták, hogy biszex vagyok, habár a nők vonzanak inkább. Nem egy nő jelezte, ő is az. ;-)
Arra viszont számítanod kell, kevés nő szeretné azonnal a kapcsolat elején. Aki még nem csinálta, annak idő kell, hogy megeméssze. Úgy mondanám, hagyni kell, hogy magától agyaljon, fantáziáljon arról, milyen lenne, ha...
Második nejemmel is neten (Randivonal) ismerkedtünk meg. Éppen távol dolgoztam, éltem, így csak két hónap után találkoztunk személyesen. Egy idő után (elég hamar) a szex is beszéd, ill. levelezési, ill. messenger téma lett. Mire találkoztunk, addigra eléggé mélyen belemerültük abba, ki mit szeret, mire vágyik, mit próbált, mit szeretne. Vele egy év együttélés után nyitottunk a többes felé. 18 éve élünk együtt.
51F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!