Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párok, gangbang szexet, ki kezdeményezte nálatok, a nő vagy a férfi?
Nehéz eldönteni, valahol mindketten fantáziáltunk róla. Tulajdonképp kialakult, hogy néha "lusta szex" közben, vagyis, amikor nincs már komoly aktivitáshoz energiánk, de egy lazító szexhez viszont igen, egymás fülébe súgtunk fantáziaképeket. Főként kezekkel izgattuk a másikat és sztorizgattunk. "Mi lenne, ha ... Ott vagy és épp..." Olyan is volt, hogy miközben orálisan kényeztettük a másikat, az mesélt.
Két év együttélés után nyitottunk a többes irányába. Elsőként hármasban egy sráccal, majd egy párral négyesben. Ők szétmentek, hármasban folytattuk a lánnyal, évekig tartott a viszonyunk. Vele próbáltuk ki swingerben Párizsban a gangbang-et. (ő ott él) Élveztük, így itthon is szerveztünk hasonló estéket. Egy másik párral és az említett első sráccal jártunk össze kisebb rendszereséggel. (kb. fél évente) Velük együtt is játszottunk néha ötösben, háromszor bevettünk még három férfit. Egyszer a másik pár nélkül voltunk a négy szóló férfival, amikor nejem volt a középpontban.
Hozzátennem, nálunk egyik hölgy sem "csak belegyezett", mindenki maximálisan kívánta és aktívan élvezte az együttléteket! (nejem latin típusú nő, az egyenrangú vagy néha a domináns szerepet kedveli, ő nem lenne soha alárendelt fél) Életben nem úgy zajlik mindez, mint a pornókban! Itt nem kihasznált, megalázott, pénzért mindent nőkről volt szó.
Nem kérünk ajánlatokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!