Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vele miért nehéz az orgazmus?
Mindig nagyon könnyen eljutottam a csúcsra. Általában az volt a gondom, hogy túl hamar.
3 hónapja van egy kapcsolatom, ami minden tekintetben nagyon jó. Boldog vagyok, hogy végre egy igazi férfi van mellettem, aki imád. Én is nagyon szeretem őt. Ha megcsókol, már nedves vagyok, szóval kívánom őt. Tetszik nagyon, mint férfi. Jóképű, szexi. Mégis nagyon nehezen jutok el a csúcsra vele. Persze hogy már rágörcsölök, úgy meg még nehezebb. De nem értem az okát.
Mikor megismertem őt, előtte egy hónappal szakítottam az előző partneremmel, mert nem volt jó vele, de a szexre mégis annyira rá tudtam hangolódni, hogy sokszor 2 perc alatt elélveztem úgy is, hogy a pasi nem sokat vesződótt az előjátékkal. Most meg gyakran fél óra alatt sem. Van ötletetek, mi lehet ennek az oka?
"szerinted mégis mennyi az előírt várakozási idő egy kapcsolat lezárása után, mire szabad mással?"
" Viszont azóta folyton keresi a lehetőséget, hogy összefussunk, ami nagyon zavar, mert így nehéz elfelejteni az egészet. Pl oda kezdett edzeni járni, ahova én járok, és ugyanabba az időpontba. Zavaró vele összefutni."
Mennyi időt kell várni? Pont annyit, hog túl legyél az előzőn. Egy percel sem többet vagy kevesebbet.
Van akinek 1 nap elég, hogy átlépjen az exen, van aki 5 év múlva is még azon pörög, hogy az exe mekkora mocsok volt vele, kihasználta, megcsalta, bunkózott, de közben még 5 év múlva is az exről beszél, az ex körül forognak a gondolatai.
Azt nem tudom, hogy neked mennyi idő kell 2 kapcsolat között, sőt ugyanannak az embernek is más különböző kapcsolatai között a szükséges idő, de az biztos, hogy te még nem vagy túl az exen.
Ha túl lennél, akkor nem lenne zavaró találkozni vele, nem kavarna fel, nem lennének érzelmeid, maximum szánalmasnak vagy röhejesnek találnád.
És amíg nem vagy túl az exen, addig nem fog működni a mostani, akkor sem, ha megmagyarázod magadnak, hogy új pasi = tökéletes, régi pasi = gáz. Az agyunk néha nem racionális, hiába tudod órákon át sorolni, hogy az ex miért volt rosszabb, mint az aktuális, a tested nem hazudik,
11#, igazad van. Én azt éreztem már a szakításkor, hogy túl vagyok rajta. Szépen elmondtam, hogy vége, a könyörgése sem hatott meg. Haldoklott már a dolog egy ideje, volt a végén, hogy egy hétig nem találkoztunk, mert nem vágytam kicsit sem a társaságára. Viszont már akkor egy olyan férfira vágytam, amilyen most van mellettem.
Nem kavar fel érzelmileg a találkozás az exszel. Inkább szégyellem, hogy egy ilyen méltatlan dologban voltam benne. Nem akarom, hogy a környezetem az új lakóhelyemen megtudja, hogy vele voltam. Félek, hogy kiteregeti. Ezért zavar csak a jelenléte.
@12: teljesen mindegy, hogy mi az érzés az exhez, még nem vagy túl rajta.
És bármit is mondasz, sajnos az ember néha maga előtt is szégyenli, hogy pl egy ilyen alakhoz még akár vonzódhat is, mint az exed.
Hidd el, a puncid nem hazudik, nem véletlen van benned a görcsösség. A legjobb lenne, ha elkezdenél őszínte lenni magaddal, mert amíg ezt egyenesbe nem hozod, addig lemaradsz a legjobb részekről az új pasassal. Ha nagyon nem megy egyedül tényleg keress egy szakembert, lehet, hogy egy pár beszélgetés sokat segít.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!