Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ilyen csak olyan lányok esetében történhet akik bejönnek a pasinak?
2 eset volt ami kicsit fura volt.
Az egyik nagyon jó fiú barátom felhívott magához és beszélgettünk, mondta hogy leülhetek az ágyára. Ott folyamatosan közel nyomta hozzám az arcát, közben nézte az ajkaimat, mintha várta volna hogy én csókoljam meg. Közben láttam mintha dudorodna a nadrágja elöl.
A második eset nálam volt. Szomorú voltam, beszélgettünk és kértem hogy hadd öleljem meg, az ölelés után jól láthatóan állt neki.
Egyik elbúcsúzáskor úgy ölelt át hogy szorosan nyomta oda a mellkasom magához.
Most akkor neki bejövók? Mármint a férfiak csak azokkal a lányokkal teszik ezt akikhez vonzódnak vagy bármelyikkel ha kanosak?
Ahogy első írta. Mért nem csókoltad meg? Tetszik neked? Ha igen, akkor ne gondolkozz cselekedj, sokkal jobb.
N
Ha felhívjátok egymást egymás lakására, és az ágyon ölelgetve csókolgatjátok egymást, akkor az már nagyon nem barátság.
Amúgy meg döntsd el, hogy mit akarsz.
Én fiú vagyok, és pont hasonlóan kezdtem összemelegedni, összejönni egy lánnyal, de a kommunikáció hiánya miatt rossz vége lett.
Ugyanis én elmondtam neki, hogy többet érzek iránta, pozitívan fogadta, utána még volt két randink is. Az utolsó talink után feljött a lakásomra, nálam aludt, volt csók is, eléggé forró volt a hangulat, láthatóan jól érezte magát... erre nemrég megírta, hogy én rá nagyon csúnyán nyomultam. Háát, ok.
Úgyhogy fiúként javaslom, hogy még MOST döntsd el, hogy mit szeretnél a sráctól! Ha nem szeretnél semmit, ne hülyítsd feleslegesen!
22F
#4 sajnálom, hogy így jártál, ez történt veled. Tudod ebben a korban is vannak, akik nincsenek tisztában magukkal, evan. Tiniként is tudtam mit akarok, nálam fordítva volt, hogy a srác nem kommunikált, eltűnt majd felbukkant.
Idővel megtanultam kezelni, de akkor is rosszul tud esni, amikor a másik nem fair, v. nem képes kommunikálni. Pedig akik ismernek tudják, hogy velem lehet, nyitott, kedves és elfogadó vagyok, bár egy bizonyos határig.
Az is sokat segít, ha az ember veszi a fáradtságot és önismeretre tesz szert, csak azt vettem észre alig akad, aki ilyen lenne. És az is jó, hogy saját magának sem hazudik.
#2
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!