Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek hogyan lehet jó a szex egy kövér férfivel?
"Szerintetek hogyan lehet jó a szex egy kövér férfivel?"
Úgy, ha lefogy.
De nem tudom, én hetero férfi vagyok.
Na most kedves 6-os, az ember áll egy emberi elméből, és egy emberi testből. A kettő egysége adja ki azt, ami vagy.
Mellesleg SZEM A LÉLEK TÜKRE.
Akinek ocsmány a külseje, annak a belseje sem szokott patyolatos lenni
Ezzel vitatkoznék. Exem bírta a tempót. Sose akart megállni, akkor se, ha folyt róla a víz.
N nagy ügy utána letusolni.
Egyébként az élvezi, akinek vonzó.
Korábban izmos és szálkás voltam, barátnőm mellett meghíztam, de a súlyemelő edzést nem hagytam abba. Pontosan ugyanannyira izzadok mint azelőtt (pedig több mint 30 kilóval vagyok több) mert a verejtékmirigyeim száma a bőrömben nem változott. Az izzadás amúgy teljesen független testalkattól van ismerősöm aki hiába vékony, rengeteget izzad, és olyan túlsúlyos aki pedig szinte alig, ugyanez fordítva.
A szex kapcsán nem mindegy az állóképesség. Mivel a rengeteg háj alatt bőven van izomzatom, ezért nem fulladok ki, vagy fáradok el szex közben. A barátnőmnek meg kifejezetten tetszik a súlyom, sőt tett is azért, hogy ekkora legyek, szóval élvezi velem a szexet.
Esztétikailag szerintem így, hogy magas vagyok és egy kidolgozott izmos testre híztam meg, ezért szerintem még vállalható, valahol tetszik is hogy nagy darab lettem. Elég sokat számít a testzsír-százalék is abban, hogy hogy néz ki valaki. Én kövérnek tartom magam, de 26% körül mozog a testzsír-százalékom, lehetnék ugyanennyi kiló 40%al teljesen másként néznék ki.
A hasam valóban nagy és tényleg kitakarja a péniszem :D, de közben nem híztam a péniszen köré durván, így nem lett kisebb. A barátnőm szereti hogy ekkora vagyok, és hogy ekkora a hasam őt nem zavarja, téged kérdező vélhetően zavarna egy ilyen testű férfi, de az teljesen szubjektív hogy kinek mi tetszik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!