Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A mai nap ismét együtt alszom a barátnőmmel és szűz vagyok, de első alkalommal szeretnék pettingelni vele és szexelni is, mikre kell odafigyelnem? 27F
Legelsőként azzal szeretném kezdeni, hogy nagyon szeretem a párom és boldog párkapcsolatban élek vele 11 hónapja. (A barátnőm 28 éves.) A másik dolog, hogy tisztában vagyok vele, 27 évesen nagyon ritka hogy egy fiú szűz legyen, de akkor is így alakult az életem. Úgy voltam vele, hogy megvárom míg megtalálom a megfelelő lányt az életemben, illetve, nagyon nehezen ment nekem a társkeresés. Sok kudarc ért engem és nehéz volt újra és újra elkezdeni a párkeresést.
A barátnőm és én már nagyon sokszor találkoztunk egymással és volt, hogy együtt is aludtunk 3 alkalommal, de semmi szexuális nem történt még. Azt éreztem, nem állok rá készen és túlságosan izgultam volna. Tisztában vagyok vele, hogy 27 évesen szokatlan, hogy egy fiú szűz, de nem lettem volna képes sietni bármit is... Idő kellett nekem a dolgokhoz. Ez az első sikeres párkapcsolatom, amiben most vagyok. Minden annyira új volt a számomra a dolgok elején és sok dolog még most is az.
A mai nap együtt alszom a barátnőmmel és éppen holnap lesz, hogy napra pontosan 12 hónapja járunk egymással, tehát pontosan egy éve! Arra gondoltam, hogy eljött az idő nekem és szeretnék pettingelni vele, illetve, szeretkezni is! Nem mondtam semmit ezzel kapcsolatban a páromnak, meglepetésnek szánom a dolgot. (A barátnőmnek már volt korábban kapcsolata és ő nem szűz többé.)
A barátnőm mindig nagyon megértő volt velem és sohasem siettünk semmivel. Amikor azt kértem eddig 3 alkalommal, hogy aludjunk együtt, teljesen megértette a dolgot és nagyon elfogadó volt. Örült is annak, hogy nem az a típusú srác vagyok, aki csak a szexre megy. Mindig azt mondta, akkor fogunk szexelni, amikor készen állok rá. Én úgy érzem, ma este már készen leszek, de ez meglepetés a számára és nem mondtam el neki.
Teljesen egyedül leszünk ma otthon a lakásában, senki nem lesz ott. (A szülei ma nem alszanak otthon, vendégségbe mentek. Részben azért, mert tudják, ma is együtt alszunk és nem szeretnének zavarni minket semmiben.) Azt találtam ki programnak, hogy a romantikus vacsora után (főzni fogok spagettit és lesz gyertya is meglepetésnek) elkezdjük nézni közösen az egyik kedvenc romantikus filmünket. (Már láttuk sokszor, jókat szoktunk mulatni rajta.) A film közben szeretnék hozzábújni, elkezdeni őt csókolni, utána pedig fokozatosan közelednék: elkezdeném simogatni a melleit, utána benyúlnék a pólója alá és simogatnám a hasát, levenném róla a pólót, utána a nadrágot. Utoljára hagynám a melltartóját és a bugyiját és közben persze én is levetkőznék. Utána bemennék vele az ágyba és innentől jönne a petting és szeretkezés. Természetesen van nálam óvszer, vásároltam magamnak. A biztonság kedvéért, több félét is vásároltam, hogy biztos legyen olyan, ami megfelelő!
Nagyon izgulok! Félek is egy kicsit, őszintén szólva. Tudtok nekem tanácsokat adni? Mikre figyeljek oda? Hogyan kényesztessem a barátnőm, hogy kellemes legyen neki? Szeretnék egy gyönyörű éjszakát ajándékozni ma neki! Szeretnék odafigyelni rá, amennyire csak lehet! Milyen ötleteket tudtok nekem adni? Megfelelő-e a romantikus terv, amit kitaláltam ma estére?
Szerintem add at neki az iranyitast.
Amugy ha ez nem kamu, jo nagy mazlista vagy. A mai nok tobbsege szoba nem allna egy 27 eves total tapasztalatlan ferfival.
Sőt nekem volt olyan “ismerkedesem” ahol a kis 19 éves zokon vette, hogy elso talalkozaskor nem dugtam meg a kocsiba. (Kicsit be volt csittentve, en meg ezt nem akartam kihasznalni, de kesobb kiderult pont ezert ivott egy keveset, hogy konnyebben odaadja magat). Mindegy utana megdugtam parszor. Csak nekem kicsit fura volt, hogy ilyenen besertodik valaki
Szoval, nagy mazlista vagy. Habar nem tudom hogy nem volt meg a vágy kettotok kozott a szexre…. Nem is kezdemenyezett a baratnod? Tavkapcsolat ez?
Adom a kettes válaszát. Ha nem troll vagy, akkor óriási mákod van. Kicsit megdöbbentőnek tartom, hogy egy év alatt nem volt petting sem. Amúgy ne legyél ennyire gépies, persze könnyű ezt mondani, de ez nem egy rakétakilövés.
Add át magad akar neki is, bár tippem szerint pár másodperc alatt el fogsz sülni, ha sikerül neki betenned. Azert hajrá, a csajnak végtelen türelme lehet, úgyhogy bőven van időd belejonni.
Kedves 17:29 és 17:35!
Éppen ez volt a baj nekem az életem során, hogy sokan csúfoltak engem, amiért még mindig szűz vagyok. Kérlek, ne tegyetek nekem még rá egy lapáttal, pláne ne a ma este előtt! Így is nagyon izgulok, hogy mi lesz ma este! Tudom, hogy nagyon ritka, hogy 27 évesen egy srác szűz, de ami késik, nem múlik! A kérdésre felelvén pedig, igen, távkapcsolatban élek a barátnőmmel.
Kedves 17:28!
Köszönöm szépen a tanácsokat! Igyekszem nem izgulni és nyugodt maradni. Nagyon szeretném, hogy szép legyen az este és hogy a barátnőm és én is jól érezzük magunkat!
Kedves 17:48!
Semmi baj, megértem a dolgot. Mint írtam, tisztában vagyok vele, hogy nem ez az átlag, hogy egy srác még 27 évesen is szűz. Tudom jól, általában 18 éves koruk környékén vesztik el az emberek. És igen, ahogy mondod, a barátnőm nagyon türelems lány. Imádom őt és egy hatalmas kincs a számomra. A lehető legjobb partnert találtam meg a személyében.
18:10
Egyik kedves hölgy barátom, aki megsajnált engem hogy még mindig szűz vagyok és soha nem volt sikeres párkapcsolatom, egy szép nap segített nekem. Azt javasolta, hogy van egy lány, akivel szerinte érdemes lenne elkezdenem beszélgetni és találkozni. Így is történt. Onnantól fogva pedig jöttek a dolgok, szépen fokozatosan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!