Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak! Milyen bizalmat,és szeretet jelent ha egy lányba bele akartok élvezni!?
Érzésben valahogy így tudnám leírni:
Abban a pillanatban, amikor az izgalmak a csúcs közelében vannak és már teljesen megismerkedtünk egymás testével, közben, mintha valahol már ismernénk egymás lelkét is. A vágy egyre nagyobb és egyre nedvesebb és sikamlósabb minden. Közeledik a pillanat és egyre jobban élvezzük egymás közelségét, társaságát. Itt a pillanat, már nincs is szükség szavakra, teljesen egy-máséi vagyunk, teljesen egymásban vagyunk. Hát hogyan lehetnénk egymáshoz ennél közelebb? ha lehetnénk közelebb, tudom, hogy még közelebb kerülnénk egymáshoz és még inkább élveznén egymást és az élet egyszerű örömeit. na abban a pillanatban egy egész életet szívesen leélnénk egymással és csak a szép dolgokat vagyunk képesek látni, csak a boldogság és a társaság és az élet. Élet. Élet, kell az élet, hiszen jó, Nagyon jó, Nagyon, nagyon jó.
.
.
.
Ez jó volt. Basszus ebből lehet gyerek lesz. na mindegy, megoldjuk valahogy. menni fog. Minden napnak megvan a maga dolga. Az meg még úgyis 9 hónap. Addig fel lehet készülni. Most viszont elfáradtam picit. Basszus, ez tényleg jó volt. 9 hónap sok idő. Különben is csak 28/3 az esélye és lehet fogamzásgátlózik. Biztos fogamzásgátlozik. Mindegy, akkor is jó volt. Istenem de gyönyörű és aranyos!
(a 3 pont egymás alatt a ,,beleélvezés" pillanata volt)
Mit jelent? Egy nagyon ősi és elemi dolgot. Az élet teremtésének belső vágyát jelenti. Azt az ösztönt, amit örököltünk minden ősünktől, azért, hogy életet tudjunk együtt teremteni. Ami egészen élvezetes és izgalmas dolog is (mem mellékesen)
Szóval én így felelnék meg erre a kérdésre. Köszönöm, hogy elolvastad beleélvezésem anatómiáját. Ha tetszett iratkozz fel. ja, ez nem az a műsor. Akkor jöhet a zöld vagy a piros vagy mindkettő, sőt van sárga is meg még üzengethetsz is ha úgy érzed.
(Mondjuk ennél csak nyalni izgalmasabb, nem tudom, miért és azt sem tudom, hogy mi a manónak írok ide ennyit hajnali 1 kor)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!