Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a legjobb szexuális élményed?
Hány éves korodban történt, honnan ismerted, mióta voltatok együtt stb stb :D
Én egyszer vasárnap elkezdtem beszélni egy csajjal. Másnap délelőttre találkozót beszéltünk, hogy sétálunk ebédelünk. Ahogy találkoztunk kérdezte van e piám. Persze. Mondta igyunk. Feljött, ittunk pár felest, és fél óra múlva már összekavarodtunk a kanapén. Felvittem az ágyra, levetkőztettem, és úgy kinyaltam és megujjaztam, hogy beleremegett a teste. Korábban még a kanapén mondtam neki, hogy engem soha senki nem szopott még le. Hatalmasra kerekedtek a szemei. Úgyhogy utána mondta most leszop, hátradöntött és elkezdte. Kb 2 percig csinálta és már éreztem hogy végem, úgyhogy mondtam neki, még dugjunk. Beraktam neki, elkezdtem csinálni, ezt is rohadtul élvezte, bár nem ment el, mert mondtam neki, hogy lassítsunk és nem bírom. Utána elkezdett mozogni alattam, és mondta élvezzek bele. Úgy lökte a csípőjét alattam, hogy párat löktem és telelőttem :D. Feküdtünk egy kicsit, dumálgattunk, és utána mennie kellett. Délután aludtam egyet, este írtam neki, hogy akar e holnap is találkozni. Küldött egy snapet, egy másik csávóval ahogy vízipipáznak xD. Amúgy előttem 2 nappal szakított a palijával, nem tudom ő vele volt e újra, vagy ez egy új volt. Na mindegy. Sajna letiltott mindenhonnan, és azóta se találom semmilyen ál social mediával. Rejtélyes.
Nekem az hogy nem teszik fel ugyanezt a kerdest minden nap.
Van egy masik elmenyem is: a moderatorok elkezdik torolni a duplikatumokat.
F
Itt szoktam szexchatelni a srácokkal, közben masztizok.
27n
Sub
#3
Bakker tényleg, na majd jövőhéten visszajövök...
3 már befejeztem az iskolát :)
4 nem szorulok pszichiáter segítségére
6, ha akarod a nevét is leírom privátban :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!