Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg ilyenek a férfiak?
Én nem képzelem magamat erkölcsileg felsőbbrendűnek, (egyáltalán nem vagyok az) de aki képes volt pénzert megvenni egy nő testét, mint egy csirkét a tescoban, arról nem tudom elhinni, hogy rám, vagy bármilyen nőre élő-érző emberként tud tekinteni.
Egyesek azt mondják erre, hogy ki kell érdemelni és ha elég jó vagyok, majd úgy is fognak bánni velem. Én azt mondom, hogy emberként bánni az emberekkel nem szabadna, hogy az érdemeitől függjön, hanem alapnak kellene lennie.
Mondtam, ez nem erkölcsi ítélet. Mindenki tesz dolgokat, amiket megbán később.
Érzelmileg nem tudnék hinni abban, hogy embernek tekint.
Egyrészt egy 1-2 éves gyerek még nem tudatos döntéseket hoz és a járni-beszélni tanulás az a képességek elsajátításáról szól, nem pedig hajlamokról. A gyerekek 1-2 ev alatt is sokkal többet változnak, mint a felnőttek 5-10 ev alatt, ezért ez a példa nem illik ide. De nem ez a lényeg.
Képzeld el, hogy a barátnőd megcsal téged és nagyon megbánja. Meg tudnál bízni benne utána? Nem, mert egyszer már megtette és a lelked mélyén már mindig gyanakodni fogsz. Lehet, hogy tényleg nagyon megbánta, de mi van, ha ez csak színjáték és már a következőre készül? Sosem fogod tudni, mi igaz, ezért akkor sem fog működni a kapcsolat, ha őszintén próbálkozik, mert nem tudsz már bízni benne.
Nyilván te nem csaltál meg senkit azzal, hogy prostituáltnál voltál, nem is vádaskodni akarok, csak azt próbálom érzékeltetni, hogy milyen a másik szemszögből állandóan aggódni, hogy vajon tényleg érez irántam a párom, vagy a fejében ugyanolyan pénzét megvehető, használható, eldobható húscafat vagyok. Nem bírnék ebben a tudatban élni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!