Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hülyeséget csináltam?
A barátommal a hétvégén feküdtünk le először egymással.
Szex előtt viszont kiderült, hogy nem egyeznek a szexuális vágyaink. Megkérdezte, hogy szeretném-e kipróbálni az anált, meg a kötözős szexet, de én erre azt mondtam, hogy majd később, mert még attól is félek, hogy fájni fog ha a p.nciba berakja. Megértette, hogy egyelőre nem lesz semmi ilyen, és abban egyeztünk meg, hogy majd később csináljuk ezeket, mert ő neki ez fontos…
Igazság szerint én előre tudtam, hogy soha nem szeretném kipróbálni egyiket sem, de nem mondtam el. Azt is tudtam, hogy előbb vagy utóbb emiatt szakítanunk kell.
Gáz, hogy ennek elkenére is lefeküdtem vele, mert szerettem volna már végre elveszíteni a szűzességem? Mert 25 éves koromig szűz voltam. Tudtam, hogy nem illünk össze.










akkor csinálnál hülyeséget, ha olyanba mennél bele, amit nem szeretnél!
jó volt vele a szex? akkor egészségedre!





Ugyan dehogy gáz
Nem akarod akkor nem kel csinálnod ennyi















Kicsit kihasználtad, de nem vészesen. Ha csak összejöttetek, és nem ígértél neki már most szerelmet neki, akkor ez tolerálható. Ő is szexet kapott, meg egy strigulát húzhat, ráadásul meg van neki is a tapasztalat, hogy milyen egy szűz lány. Ráadásul azt sem zárható ki teljesen, hogy esetleg kedvet kapsz a fenti dolgokhoz. Pár alkalom után, amikor már eléggé nem szűznek érzed magadat, kijelentheted, hogy nem működik a részedről a kémia, és mindenki menjen a saját útján. Ha ezt elhúzod hónapokig (> 2), az gáz.
41FHET










#8
ezt mondtam én is, erre lepontoznak...





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!