Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk lányok hány évesen kezdtétek el az önkielégítést?Illetve mi volt a legextrémebb?
Ez konkrét egy nagy mérföldkő volt az életemben, amitől sajnos sokáig féltem, hiába élveztem.
Ötödikes voltam, kb 2003-ban történt mindez. A plüsseimmel játszottam valamit, amikor hirtelen ki kellett menjek a mosdóba. Miután elvégeztem a dolgomat, leráztam a maradék cseppeket a végemről, de valami nagyon furát éreztem. Szóval folytattam. Az érzés, amiről kiderült, hogy izgatottság, stimuláció egyre erősebb lett, míg végül nem éreztem egy... robbanást, ami közben a végemből ömlött egy számomra akkor teljesen ismeretlen anyag, aminek az állaga tiszta olyan volt, mint a folyékony szappané, kb. hasonlított is a fehér variánshoz, de kezet mosni hiba lett volna vele. Így kezdődött. Bár azóta is rendszeresen elégítem ki magam, sajnos nem volt problémamentes olyaskiként felnőni, aki használja a kezét, mert ugyan igyekeztem titkolni, édesanyám rájött onnan, hogy volt egy erekcióm. És meg lettem büntetve egy marhaságokkal teleszennyezett "beszélgetés" (ami inkább megfélelmítés volt, meg ugye a jóistent is elővette meg a bibliát) után, így egy ideig nem mertem kielégíteni magam. Nem sok tellett utána, hogy jóval óvatosabban, de folytattam. És ahogy teltek, múltak az évek, rájöttem, mekkora hülyeség volt anyámtól, hogy megdorgált és megbüntetett miatta, hiszen mindenhol, a szex-felvilágosítástól kezdve más emberekig azt mondták, hogy amit csináltam, az normális volt.
Szóval igen, a szülőnek nem mindig van igaza.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!