Milyen (lehet) úgy leélni egy életet, hogy az ideálodnak megfelelő partnered soha nem volt?

Jó. Egyáltalán nem tetszik az a típus, ami kamasz korban.

Soha nem volt ideálom 🤷🏼‍♂️

Nekem azok lettek az ideáljaim akikbe szerelmes lettem és volt kapcsolat. Nem is emlékszek gyerekként mi tetszett. De azt saccolom valami olyan, ami akkor épp divat volt.

Az ideállal az a baj, hogy az egy valóságtól elrugaszkodott, az elméd által megteremtett képződmény. Tini korban persze én is még volt, hogy ideálokat kergettem, de már akkor éreztem, hogy ezzel a hozzáállással valami gond van. Azóta volt, hogy jártam olyan lánnyal, aki külsőre 100%-ig az ideálom volt, de a legrosszabb kapcsolatom volt. Illetőleg olyan - sajnos csak reménytelen, egyoldalú - szerelmem is volt, aki a legkevésbé sem hasonlított az ideálomra. Tényleg annak pont az ellenkezője volt, sőt, nem is tetszett, amikor elsőre megláttam. Aztán úgy adódott, hogy megismertem. Megkedveltem, összebarátkoztunk, és idővel azt vettem észre, hogy rohadtul belé vagyok esve. Továbbra sem hasonlít az ideálomra, de ha lehetne egy kívánságom a sorstól, az lenne, hogy hadd éljem le vele az életemet. Mert lehet, hogy ő távolról sem az ideálom, de mégis sokkal több bárkinél, aki hasonlít az ideálomra. Van az a szerelem, ami mellett nem is hiányozna az, hogy az "ideálomnál" valaha is esélyem legyen.

A legnagyobb szerelmem az ideálom teljes ellentéte volt. Soha nem lesz még egy hasonló sem, mint ő volt. Rajongásig szerettem.

Na pont ezért mentem el prostihoz, olyanhoz, aki nagyon bejött. Nagy élmény volt.