Más nő is ismeri azt az érzést, amikor elindul a vaginális orgazmus felé vezető úton, ám az valami olyan hatalmas érzést sugall előre, hogy az ettől való félelem miatt megtorpan?

Lehet, hogy tulajdonképpen csak támogatást keresek itt, hogy nem vagyok ezzel az érzésemmel egyedül...

Eszméletlenül felnőtt és őszinte és egyenes és szókimondó és tudatos nő vagyok, akinek még sosem volt vaginális orgazmusa és én ezt nem is szégyellem, sosem szégyelltem és ajánlom, hogy senki más se szégyellje, mert az nem egészséges és pláne nem a mi hibánk! :)

A nők 25%-a soha az életben nem él át orgazmust és 80%-uk még nem élte át, ám minden nő képes rá! :)

Én most először vagy másodszor értem el idáig, 38-39 évesen, hogy folyton a politikusok választási ígéretei jutnak eszembe, vagy egy hatalmas óriáscsúszda, ami eszméletlenül félelmetesen magas és meredek, mégis izgalmas - és nem merek lecsúszni rajta.

Teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy létezik az orgazmustól való félelem, mégpedig a kontrollvesztéstől való félelem miatt, én nem vagyok irányításmániás, az biztos és nagyon szeretem az emberemet, akivel most költöztünk össze vagy két év után végre hál'Istennek :) , és tudom, hogy milyen sok mindenen múlik egy igazi orgazmus, önbizalom és kapcsolaton belüli bizalom, másik emberben való bizalmam és én végletekig megbízom benne szerencsére, és tudom, hogy bennem van a gát, erre most ismertem rá.

Épp a kedves mondta egyszer még a kapcsolatunk elején, hogy állítólag három fő félelem van az emberben: az orgazmustól való félelem, a haláltól való félelem és a megőrüléstől való félelem.

Teljes mértékben értem én azt is, hogy az orgazmustól való félelem tulajdonképpen az irányítás elvesztésétől való félelemmel egyenlő, ez mégis azért furcsa számomra, mert nem csak hogy nem vagyok irányításmániás, de szinte mindent tudok az orgazmusról és a férfi és a női testről is.

Tudom, hogy hány nő kamuzza be az orgazmusát a pasijának, hogy nyugi legyen otthon, megértettem én már ezt rég, amikor elkezdtem szexuális életet élni 18 évesen, hogy a férfiak a női orgazmuskészséget a saját teljesítményük mércéjeként fogják fel, ami kiváló kapcsolatgyilkos. Nem mintha ettől ment volna tönkre bármelyik korábbi kapcsolatom, de biztosan ennek is köze volt ahhoz, hogy minden korábbim véget ért, mert én bizony sosem kamuztam, de megéreztem, hogy mikor jött el az ideje annak, hogy most kéne bekamuzni, de mégsem.

Megelőlegezem a kérdést, hogy egyedül sikerült-e már és igen, hála az égnek, komolyan, szerencsére egészséges vagyok testileg, egy normális víznyomású zuhany vagy az elektromos fogkefém akár bugyin keresztül is mindig meghozzák a várt eredményt.

De ez valami más, tényleg sokkal nagyobb, félelmetesebb és valami rettenetesnek tűnik, annyira nagyot ígér...

Arra vagyok a leginkább kíváncsi itt, hogy van-e más is, aki ezt érzi, amit én, hogy megbeszéljük egymással az érzéseinket, hátha együtt többre jutunk.

Éljen a névtelenség! :)