Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért lehetett ez?
Ma leszoptam a fiúmat. Mindkettőnknek ez volt az első orális élmény. Viszont valahogy nem sikerült elmennie. Azt mondta, hogy nagyon ügyes voltam, mint egy pornószinész, és tuti, hogy nem ez volt az első szopásom. (biztos, hogy nem hazudott, meg amikor valami nem tetszett, akkor elmondta, tehát 100%ig őszinte velem, nem fél kommunikálni) Szóval nem a technikával volt a baj, a tempót meg gyakran ő diktálta, tehát ez se lehetett a ludas.
Úgy kezdtük, hogy ő feküdt, de aztán körülbelül fél óra múlva ő felállt, én meg térdeltem, mert állítólag ő fekve sosem tudta még kiverni sem. Aztán leült, mert önkielégíteni is ülve szokott, és hátha úgy jobb, de még ezután is csak nagyon sokára sikerült, az is az ő keze által.
Kérdem én, létezik, hogy hozzászokott a markához, és emiatt nem tudott elmenni? Tökre megfájdult a torkom, meg elfáradt az állkapcsom. Tuti hogy egy óránál is tovább szenvedtünk. Én nem haragszom, meg próbáltam nyugtatni, mert szerintem egyáltalán nem gáz, csak nem értem. Kérdeztem, hogy velem volt-e a baj, de továbbra is azt mondta, hogy nem, inkább vele. Szóval mit gondoltok?
Igen, néha vertem. Változatosan csináltam, mert tudom, hogy ha monoton, akkor unalmas.
Majd máskor jobb lesz biztosan.
15
Köszönöm, most mosolyt csaltál az arcomra ám :D
A szerelmemnek bármikor megtenném, akármilyen melós. Csak lássam rajta, hogy élvezi.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!