Kinek mi a véleménye? (Kicsit hosszú)

Sziasztok!

Igen ez most egy kicsit ömlengős poszt lesz, meg tudom már 10.000+1 ilyet feltettek már, de az a helyzet hogy nem tudok kihez fordulni a kérdésemmel, szóval... hát ha itt kapok valami jótanácsot.

Szóval: 28 éves srác vagyok, Budapesten élek, dolgozom, mellette sulizom (Szakképesítés) és a problémám röviden és tömören: nem találok barátnőt már rég óta. És ez zavar. Már nagyon. És nem tudom mit csinálok rosszul.

Régebben több kapcsolatom volt: volt egy hosszabb (>5 év), utána pár rövidebb (<3 hónap), volt egyéjszakás kalandom és voltam már fizetősnél kíváncsiságból ( nem, nem volt jó, aki az azt mondja erre hogy jó vagy hazudik vagy nincs lelke).

Próbálkoztam a netes társkereséssel is, de ott is csak csalódás ért folyamatosan, úgy hogy ezt a dolgot inkább nem is erőltetem.

Az a baj, hogy folyamatosan próbálkozom és egyre inkább csak kudarc ér, mint ha csak én erőlködnék, a másik félnek teljesen rendben van, hogy én teszem magam, de amikor neki kéne beletennie valamit a kapcsolatba egyből az a válasz hogy "ez így nem működik", vagy "akkor engedjük el ezt az egészet". És ez már egyre jobban kihat az önbizalmamra is. Mert alapvetően laza vagyok, próbálok mindenkivel megtalálni a közös hangot, nem szeretek "smalltalkolni", mindenkivel próbálok egy kicsit lazább hangnemet megütni, de amikor egy lánynál azt érzem, hogy kicsit komolyabban ismerkedne, hirtelen bepánikolok, és azt keresem, hogy milyen módon kerüljek ki a szituációból ("ez úgyse működne köztünk", " egy ilyen csaj nem állna le veled komolyabban, ha jobbat is elérhet" meg ilyenek keringenek a fejemben ilyenkor).

És ilyenek keringenek a fejemben egyre jobban, pláne hogy itt a nyár...

Sokan írják hogy mennyire előnyös a magasság ismerkedésnél, hát elmondom hogy én a 190 cm-mel nem érzem úgy hogy nagyon előnyös helyzetben lennék. Igaz, most a karantén alatt rám jött egy kis plusz, de most hogy lehet járni újra sportolni, ez úgy néz ki lassan normalizálódni fog és vissza fogok állni az eredeti súlyomra, mellette azért relatíve ápolt vagyok ( már amennyire egy férfi az lehet). Nem mondom, hogy hű de jóképű lennék vagy olyan izomcsávó mint a Rock, de igyekszem "karban tartani magam" az adottságaimhoz képest.

A személyes kedvencem az, amikor régi ismerőseim, vagy akár "vadidegenek" ( a munkámból kifolyólag sok emberrel találkozom) megkérdezik ilyen rádöbbenő hangnemmel hogy : "Komolyan nincs barátnőd?! És miért nincs?!" Olyankor szívem szerint elásnám magam ott helyben.

A másik dolog ami még "visszavet" az ismerkedésben hogy: a szüleimmel élek. Terveztem az elköltözést otthonról csak sajnos a vírushelyzet anyagilag nekem is rendesen betett, úgy hogy ez a projekt még kicsit vàrat magára, amíg amyagilag teljesen talpra állok, de akkor is.

Hogy viszek haza egy lányt magamhoz úgy magamhoz, hogy két szobával arrébb ott tv-znek a szülők? Tiszta gáz.

Pedig jó lenne egy olyan lány az életemben, akivel klappolunk szexuális téren ( szeresse a szexet és a változatosságot benne), de mellette még "barátok" is lennénk valahol, lehet vele poénkodni, hülyéskedni, veszi a poént, és nem sértődik meg egy kis poénos "oltogatástól", és össze lehet vele bújni éjszakánként és úgy elaludni és egymás mellett ébredni. Istenem, ez de hiányzik az életemből...

Szóval a kérdésem igazából arra irányul hogy: szerintetek mennyire reménytelen a helyzetem? És ha nem az, mi az amivel egy kicsit feljebb lehetne tornázni, hogy úgy érezzem, van értelme még próbálkozni?

Előre is köszönöm a normális válaszomat és bocsi hogy ilyen hosszú lett a posztom, de örülök neki ha végigolvasod :)

28/F