Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A nők között tényleg olyan ritka aki rendesen tud mélytorkozni mint a férfiak között az igazán nagy intim méret ?
Komolyan nem értem ezt a kb parttalan vitát. Nőként mondom, ennek kb semmi köze a pornóhoz (azon kívül persze, hogy a kérdező butuska módon beleszőtte a sztoriba).
Nem azért mélytorkozunk (már akik, ugye, mint kiderült) mert az van a pornóban, hanem mert az a pasiknak jó, és (legalábbis nekem) fontos, hogy mindketten élvezzük amennyire lehet. Ő is megteszi amit csak tud, hogy örömet szerezzen, én is neki, ilyen egyszerű.
Az persze tény, és el is fogadom, hogy nem minden nő tudja/akarja ezt megtenni, de ugyanez vonatkozik ezer más dologra, mint pl anál, és had nem mondjak még példákat.
Semmi sem lehet kötelező vagy elvárás, max ha nagyon nem stimmel a két fél, akkor vége lesz és mindenki keres magához jobban illőt, ha olyan az igénye, amiről nem tud/akar lemondani.
De könyörgöm, azért ne csesztessük már egymást, meg ne ítéljük el, mert nem egyformán gondolkodunk.
Én tudok és szeretek, más nem, egyikünk sem lesz ettől jobb vagy rosszabb.
És bár én szívesen csinálom, és tudom hogy a pasik is imádják, ha egy pasinak ez lenne az alap, és ha nem teszem meg akkor dádá, akkor keressen mást.
De ha szereti, és én meg szeretnék örömet okozni, akkor megtanulom és megteszem. Értelmes határokon belül.
#39 akkor kérlek beszélj a nő társaiddal akik némán várják hogy tökéletes legyek és kb semmit nem adnak cserébe ...
Elmondod hogy neked mennyire volt nehéz megtanulni, kifejleszteni a mélytorok technikát ês mennyire rossz neked csinálni vagy mennyire szereted, milyen visszajelzéseket kaptál azoktól akiknek csináltad?
#43 akkor én meg azoknak a nöknek és férfiaknak azt mondom , hogy akkor csak 18 centis pasikkal ismerkedjenek. Mivel a pornóba ez van...
Én feltettem egy kérdés mivel sajnos nem volt ilyenhez szerencsém.
Nem tudom hogy ez ekkora csodaszámba megy vagy ên vagyok ennyire szerencsétlen...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!