A párom kérdezte, hogy hány partnerem volt előtte. Hazudtam neki mert tudom, hogy elítélne. Viszont az is nagyon bánt, hogy hazudnom kell neki. Ti elmondanátok vagy elengednétek a múltat és kész?

#10-es, én is így gondolom, meg ahogy #14 írta, az számít, a párjával milyen. Lehet az első neki és mégse becsüli meg, s lehet az 500., aki odaadóan szereti és társa lesz a bajban.

Nagyon jó, hogy így gondolkodsz, itt az a baj, hogy a kérdező pasija viszont nem. Inkább ez a baj, amin elgondolkodnék, hogy nem lehetek őszinte vele?

Sajnos nem tudok jó választ adni erre, alapból olyan partnert keresnék, aki előtt vállalhatnám magam, elfogadna a múltammal, és azt értékelné, hogyan formált, mit tanított nekem.

Talán az is jó lépés lett volna, ha magabiztosan vállalod előtte, mert ezzel megmutathatod, hogyan állsz most hozzá. S még ha utólag szégyelled is, amit tettél és ma már nem tennéd, az nem miatta van, vagyis nem azért, mert ő így gondolkodik, hanem mert te ma már másképp látod. Viszont vállalod, és ettől is fejlődtél. Ez emberileg pozitív. Ha miatta hazudsz, azzal azt mutatod, hogy neki van igaza, hogy elítél. Ha egyenes háttal őszinte vagy, akkor pedig pont megváltoztathatod akár az ő előítéleteit is. De ez arra vonatkozik, ha elsőre elmondod. Így utólag ötletem sincs. Most pont asszisztáltál hozzá, hogy azt higgye, a "normális" lányok csakis kevés partnerrel lehetnek, akinek meg több volt, az nem jó már.

Nem tudom, mit tennék. Kicsit függ talán attól is, milyen fázisban tartotok, mennyire vagytok közel, stb.

Én is hazudtam (igaz egy kapcsolattól stb teljesen független dologban) még az első srácnak, akivel járni kezdtem, mert szégyelltem a dolgot (pedig egyáltalán nem volt szégyenkezni való), de akkor még nem fogadtam el ezt, úgy éreztem, nem illik a képbe és rossz következtetéseket vonna le, ami nem én vagyok. Aztán később kicsit csiccsent állapotban valaki rákérdezett, én meg őszinte hangulatban voltam és elmondtam az igazat, s láttam rajta, hogy meglepődött és csalódott. Pedig emberileg egyáltalán nem változtatott semmit a tény, még ha az elején őszintén el is mondom, csak én hittem azt, hogy másnak gondol majd miatta. Hanem pont a hazugság volt az, ami egy nagyon rossz pontot jelentett. Akkor még nem tanultam meg, hogy a legfontosabb az, hogy tényleg merjek önmagam lenni (nem is lett a kapcsolatból semmi). Ma már vagy vállalnám rendesen, vagy nem avatnám be az életem ilyen - számomra - intim részleteibe addig, amíg nem érzem azt, hogy nem ezek alapján ítél majd meg, hanem a valódi énem alapján. Akkor és úgy mondanám ma már el ezt a dolgot, hogy egyből őszintén megmondanám a tényt, de meg is magyaráznám, hogy értse és ne a téves előítéletes következményeket vonja le. Ha ez túl korai (mert akkor az a kérdés túl korai volt, hogy őszintén meg merjem mondani, illetve hosszas és fura lett volna magyarázat még), akkor valami általános választ adok, vagy kitérek, vagy ha mégis hazudnék (jó lenne elkerülni, de ha netán kicsusszan), akkor amikor ez újra szóba jön, elmondom az igazat, és a magyarázatot, hogy értse, miért úgy reagáltam akkor. Viszont a hazugság mindenképp rossz pont, úgyhogy ha nem fontos a téma, vagy nem találkozik ezzel a ténnyel/hatásaival soha, akkor annyiban is hagyhatod.

Nagyon direkt a lenti monológ, attól függ, milyen a kapcsolatotok, te tudod, beleillik-e. De akár vissza is fordítod:

"a múltkor ezt és ezt mondtam, mert kíváncsi voltam, ez alapján mit gondolsz rólam... Látni akartam, mit vált ki belőled. Azonban valójában ez és ez a helyzet. Nem akartam, hogy az előítéleteid miatt téves következtetéseket vonj le ennyiből, mert ez csak egy kis részem. Úgy érzem, akkor még nem láttad az egész képet és nem akartam, hogy csak emiatt gondolj valamit. Nehéz erről egy idegennek beszélnem, mert nekem mást jelent(ett) ez a dolog, mint amit a legtöbb ember gondol. Ez és ez történt, ez és ez miatt, ezt és ezt tanultam, és ma ezt gondolom.

Sajnálom, hogy hazudtam, féltem, mit gondolsz, de most már bízok benned annyira, hogy megosszam veled, és tudom, ismersz már annyira, hogy a helyén kezeld a dolgot, (ne az előítéletek alapján, ahogy azt egy idegennel tesszük. Mit gondolsz most rólam és mit az előítéletedről?)

Vagy csak szimplán kérdezd meg, mi lenne, ha nem 8, hanem 50 pasival lettél volna, változtat bármin? Nem is kell bevallani, de rávezetheted, miért rossz és értelmetlen az előítélete, anélkül hogy ezt a túl direkt és megfontolt monológot előadnád (főleg, ha nem vagy kész rá, illetve a kapcsolat nem kész rá). Akár ha szóba jön, hozhatsz példát, hogy xy barátnődnek mennyi pasija volt, mégis értékes ember és nő, a párjával nagyon szeretik egymást stb. Persze csak ha igaz. Hosszú távon jobb lenne közös nevezőre jutni, nem túl jó szorongani az értékrendbeli különbségek, elvárások miatt. Ezen könnyen tönkremegy.

Igazából mindketten tehettek erről: te, hogy nem mered bátran felvállalni magad (dolgozz rajta, addig nem lesz igazán mély és erős a kapcsolat!), És ő is, hogy nem biztosít erre elfogadó környezetet, hogy nyugodtan megtehesd, önmagad lehess. Szóval jobb lenne ezen változtatni, szilárd alapokra tenni a kapcsolatot. Felteszem, még alakulóban van, bár jó lenne, ha erről is írnál.