Velem van a gond vagy a társadalommal?

Magamról: szokásos: 25 éves vagyok, nem volt barátnőm, barátom sincsen, nincs szociális hálóm és életem, mert kétszer volt idegösszeomlásom. Ennek oka pedig az: hogy érzékeny "lélekkel" születtem. Ehhez természetesen amilyen cinikus az élet, ronda vagy legalábbis a nagy többség számára nem előnyös külső párosult. Az óvodától a munkahelyig értek megkülönböztetések, csúfolások a tanárok részéről is!! A gimnázium volt a legtragikusabb, tomboló hormonok, rossz külső, és márkás divatos ruhákra sem volt pénzünk. Próbálkoztam osztályon belül és kívül csajozni de mindig csak a méla undort kaptam, válaszul. 22-es csapdájába estem: ha kiálltam magamért agresszív szociopata lettem, ha nem akkor meg tutyimutyi f---. Bármit csináltam nem volt jó, céltábla lettem a fiúk és lányok szemében, szinte ciki volt engem nem utálni. Később a gimi után megkérdeztem az egyik csajt, aki ennek az egésznek volt a fő mozgatója, hogy ez miért volt, erre az volt a válasz hogy nem tudja, csak úgy... (Tehát csak divatból gyűlöltek...)A legszebb az egészben az volt mikor a szüzességem miatt aláztak meg, mert én még egy barátnőt sem tudok összeszedni... Szóval így lett nekem két idegösszeomlásom. 20+ évesen ami alatt az összes ismerősöm (a maradék) elpártolt tőlem, cserben hagytak.

Tudni kell még azt is rólam, hogy: soha nem voltam bulizós, diszkós. Alkoholt is viszonylag későn ittam. Sokkal többre értékeltem egy egy hosszú beszélgetést egy jófajta vörösbor mellet mint diszkóban leledzeni. Ehelyett sokat olvastam, művelődtem, főleg gimi alatt. Mert jó voltam töriben, strébernek tituláltak (töri fakultációra jártam, emelt töriből is van értségim.)Egyetemen egy csúnya lányt környékeztem meg de az is elküldött melegebb éghajlatra. Sok lánynál próbálkoztam, reformátusok voltak a legálszentebbek... (istenben már nem hiszek, mert van annyi szociális és kulturális tapasztalatom, hogy csak a buták és azok hisznek benne vagy van valamilyen vallásuk a 21. században! akiknek semmi gondjuk az életben és elvannak a saját kis istenünkkel, mert összejött nekik az élet. Másik a gondatlan ateista aki magával van eltelve meg az egójával.)Régebben úsztam, kocogtam, bicikliztem, egyszer általánosban elmentem kosarazni de ott is rám ordibáltak hogy ne merjek labdához érni. Igen a saját csapattársaim, akik 8.- ososk voltak. Amikor 12. felé partnert kellet választani, a szalagavató felé, akkor is széjjelaláztak a lányok.

Tinderen és Badoon is fent voltam, de igazából semmi nem lett, néha egy egy beszélgetés de ezután el is tűntek - de ekkora már teljesen ki lettem égve és vagyok a mai napig. Enyhén szkizoid szerű tüneteim is voltak az idegösszeomlásom alatt úgyhogy arra jutottam, pszichopata nem biztos nem lehetek. De szak pszichiáter szerint sem vagyok az csak enyhén súrolom a határát.

Sokszor jól esett volna egy baráti ölelés, egy kedves érdeklődő jó szó lányoktól de ha barátként tekintettem az adott illetőre akkor sem kaptam ezt meg. egyszerűen közömbösek volt felém mindenki, amikor meg szenvedtem belém is rúgtak nekem ez a tapasztalatom erről a társadalomról. Érzéketlen. Mást si lehetne mondani, de a többi hab a tortán...

Természetesen én sem vagyok hibátlan, utolag mindig rájövök hol rontottam, de az érintettekkel nem tudom megbeszélni - én igényelném elvarrni a szálakat - mert a viselkedésük nem érett. Igen! Így ahogy írom. Sokáig azt gondoltam én vagyok éretlen és beragadtam úgy 18 éves kor körül, de minden egyes próbálkozásnál rájöttem, hogy nem én hanem ők. Mert megbeszélni se tudtam velük mert letiltottak fb-on, élőben meg legalább hét-nyolc éve nem találkoztunk.

Most akkor velem van a gond vagy a társadalommal?