Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fog még valaha kívánni a párom, vagy végleg elrontottam?
Sziasztok! Elképzelhető, hogy kicsit túlgondolom/komplikálom, de megpróbálom rövidre fogni.
Lassan 11 éve vagyunk együtt, nincsenek illúzióim, viszont 5 hónapja nem szexeltünk. Előtte azért megvolt a havi átlag 2-3, ami szintén nem sok, de számomra (saját bevallása szerint neki is) teljesen kielégítő volt, mert a párom pontosan tudja, mire van szükségem.
Sajnos kialakult nálam egy öröklődő, nőgyógyászati probléma, ami miatt a libidóm az esetek többségében egyenlő a nullával. Emiatt az utóbbi pár hónapban (illetve munka miatt is...) sok esetben visszautasítottam a közeledését, amit látszólag nagyon megértően fogadott, sőt, biztosított a támogatásáról.
Semmi nem változott közöttünk, ugyanúgy figyel rám, jókat beszélgetünk, filmezünk, vannak programjaink stb. - viszont az utóbbi két hónapban egyáltalán nem közeledik felém (értsd, nem kezdeményez). Ezelőtt mindig ő volt a fél, aki megkívánt, letepert - nőnek tudtam magam érezni mellette. Ha egyszer-kétszer nem is, de elég volt csak egy icipici utalás a részemről, és már robbant is.
Ez teljesen megszűnt. Néha, amikor kedvem lenne, ezekre a korábbi, apró utalásokra teljesen immunis lett, inkább mindig összebújás, cirógatás lesz a vége.
Fel tudnám benne lobbantani benne a régi tüzet? Szerintetek van valakije, végleg megunt?
Hogy tudnám ezt elegáns, non-verbális módon megoldani?
Köszi, hogy elolvastad!
Hozzáteszem: a férfi többször kezdeményezett, elutasítottad, megértő akar lenni, azóta nem kezdeményez, várja, hogy te mikor nyitsz felé.
Most az a baj, hogy megállítja az ösztöneit, és tiszteletben tartja az egészségedet... Vagyis azt teszi, amit mondasz.
Ez a másik. Francért kell egy ferfinak gondolatolvasónak lennie? Miért nem lehet egy nőnek kimondani a dolgokat? Miért nem lehet egyértelmű és tiszta a kommunikáció? A kapcsolatok jelentős részben a nem jó kommunikáció miatt buknak.
Hány éves is vagy kedves kérdező?
A 11 éves kapcsolatból kiindulva jócskán csak 20 fölött.. Miért azt várod, hogy a 16-17 éves valaszolók megmondják neked a tutit arról ami mondjuk evidens. Ha problémád van a kapcsolattal nem itt kell kérdezni.. Leülni és beszélni.. A jó kapcsolat és jó szex titka a kommunikáció. Pont ezért vagytok együtt mert egymásra tudtok hangolódni.. Ne a miért nem működiket keresd.. Vagy ne itt.. Tőle kérdezd hogy miért nem veszi észre hogy miért szűnt meg. Nem látunk a párod fejébe és igazán te se. Ülj le vele és beszéljétek.
#23 Jogos kérdés. Feltételezem, hogy Te is hasonló okokból vagy itt. Anonim, pártatlan vélemények, érzelmi elfogultság / befolyásoltság nélkül. Számomra egy ilyen kérdést sokkal könnyebb itt feltenni, mert senki sem lesz elfogult irántam.
Köszönöm a válaszod, már látom, nem lesz más megoldás, csak a kilépés a komfortzónából! +
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!