Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Voltatok már nagyon hajlékony, flexibilis, gumitestű nővel, milyen élmény volt, van itt ilyen lány, nő?
Én egy erős alkatú 185 magas pasi vagyok. Lényegében, legtöbb barátnőm sokkal kisebb volt nálam. De volt egy apró termetű, aki ilyen hihetetlenül hajlékony volt. Tornázott, jógázott így igen jó formában is volt. Az első találkozásra, majd első együttlétnél belehabarodtam! Nagyon passzoltunk és az ágyban valami fantasztikus volt vele!
Nem vagyok oda, ha valaki alvás közben nagyon bújós, ölelkezős, de ő ezt nagyon igényelte. Kérdeztem tőle, nem fél, hogy álmomban összenyomom. Azt felelte: Majd szólok, ha nem tetszik valami, addig pedig szoríts erősen magadhoz. Szokatlan volt, de ettől lett emlékezetes.
Szexben tök jó pózokat lehetett vele összehozni! Az egyik legemlékezetesebb a 69 volt. Félig ülve voltam az ágyon, ő szemben állt elém és ment le hídba, majd bekapta. ;-) Lovagolni is imádott, elképesztő jól csinálta! Lényegében bele tudtam ültetni még álló helyzetemben is úgy hogy lábai a mellkasomon a karomban voltak. Sőt, úgyis hogy a lábai a saját karjai alatt a nyakában voltak. ;-) Ezt misszionárius pózban is sokszor csinálta. Tökre látta ahogy dugom a punciját! Nyalásnál pedig ... ugye nem kell részleteznem. :-)
Sajnos egy évig tartott a kapcsolatuk, ami 16 éve volt. Mai napig vágyakozom utána! :-( Azóta sem volt ilyen jó párom.
Gumitestűnek sajnos màr nem mondom magam de igen a szertorna előnyömre vált többek közt a szexben is.
Sok éve nem járok már edzésekre de a pozitív hatásai a mai napig meg vannak.
Hát még ha feleleveníteném a tanultakat 🤪
31 N
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!