Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fèlrelèptem es olyan uj dolgokat kaptam amit a felesegemtol sohasem. Hogyan tovabb?
Nem könnyű dolog, én ugyanebben vagyok, ráadásul le is buktam félig-meddig. Azon gondolkodom, hogy a gyerekek miatt együtt kell-e maradni a feleségemmel vagy nem? Ha minden nap látni akarom Őket akkor igen. De közben a feleségemnek sem kellett 2 hét hogy "kiábránduljon" és találjon magának valaki mást. (itt jelzem, ő már korábban 1-2 alkalommal írogált, flörtölt, aztán találkozott férfival - nem tudni mi történt)
Szóval én soha nem terveztem viszonyt, egyszer csak jött, rám írt, vissza írtam, beszélgettünk, találkoztunk ÉS MÁR csak ennyiben több érzelem volt, mint a feleségemmel évek óta, hát a többi ami azóta történt.
És nekem senki ne játsszon erkölcs csőszt, meg mit tudom én, amíg vagy mindent megkap otthon amire vágyik, vagy nem volt még ilyen helyzetben. Ettől még ugyanúgy szeretheti az ember a családját, és foglalkozhat a gyerekeivel, sőt, lehet jobban és többet is tud velük foglalkozni, ha nem kell anyukához idomulni mindenben. Aki ráadásul évek óta képtelen adni és kapni normál női dolgokat. (tényleg a legegyszerűbb háztartási dolgokról is beszélek, nem csak szexről, vagy érzelmekrű)
Nem egyszerű ez. Ne is kezeljük annak.
Nagyon, nagyon jó kommenteket írtak az előttem szólók.
Nem is könnyű, mit hozzátenni! Borzalmasan fontos, hogy kit választasz magadnak hosszútávra. Az a szerencse, hogy ezek a problémák, mint a szex hiánya, vagy csak az eltérő vérmérséklet, elég hamar jelentkezek. Azt gondolom, hogy egy évnél nem érdemes több időt és energiát áldozni egy olyan kapcsolatra, ahol nem azt kapod, amire vágysz. Nem kell kompromisszumokat kötni, feladni a vágyaid és ez igaz az élet minden egyéb területére. Hamar kibukik, mi az, ami nem jó nekünk, amiben nem érezzük magunkat jól. Na ilyenkor kell továbblépni, még mielőtt komolyabbra fordulnának a dolgok: család, közös ház, kocsi, hitelek... Ha viszont már benne vagy ezek sűrűjében én is csak azt tudom mondani, hogy a gyerek mindig legyen az első, főleg amíg gyerek! Aztán meg persze felnőttként sem szabad, hogy megszakadjon, hiszen ez a kötelék egy életre szól! Na meg aztán talán az asszonypajtással is le lehet ülni megbeszélni a problémákat, hátha csak azért volt mindenez, mert nem volt eddig lekommunikálva a probléma. Ha viszont ezen már túl vagytok, vagy ez sem segít, akkor is ellehet békében, érett felnőttek módjára válni, ezt követően pedig egy teljes értékű sokkal boldogabb életet élni. Ez az amit kívánok a kérdezőnek és mindenki másnak is! Merjünk nyitni a boldogság felé, merjük felvállalni a vágyainkat és önmagunkat! Adni is csak akkor tudunk, ha van miből. Egy boldogtalan ember a körülötte levő emberekre sincs jó hatással. Szóval mindenki érdekében, merjünk élni!
Szerintem semmi gond nincs azzal hogy éled szépen az idilli családi életed, gondoskodsz a gyerekeidről, csinálsz közös élményeket a feleségeddel, és évente 1-2 alkalommal meg jól megkefélsz valakit a vágyaid kiélése érdekében. Nem kell senkinek tudnia róla, nem bűncselekmény, nem kell megölni senkit, és csak az fáj amiről tudunk.
Ne hallgass a sok erkölcsi világítótoronyra akik még tilosban sem parkoltak soha, és minden adót mindig befizetnek időben, hagyjuk már.
Tudjátok mitől megy tönkre valójában a kapcsolatok 90%-a? Attól hogy valamelyik fél nem kapja meg a megfelelő mennyiségű ÉS minőségű szexet. Igen, ennyire fontos az életünkben. Ha nem kapjuk meg akkor feszültséget szül két ember között, csökken a megértés, az elfogadás, igenis számít, hogy partnernek tekintsenek, hogy vágyjanak ránk.
Az egyik ismerősöm majd' 20 év után vált el, boldog családi élet, 3 gyerkőc, mindenük megvolt. S tudod mit mondott a felsége? Inkább legyen így, mint újabb 20 évet leélni boldogtalanul.
Úgyhogy két lehetőséged van:
1) Élsz-éldegélsz a hiányérzettel, boldogtalanul és az abból fakadó frusztrációt észre sem veszed de be fogod vinni a mindennapokba. Avagy majd a következő, vagy az azt követő szeretői kapcsolatodból kifolyólag élsz a bűntudattal, a lebukás félelméből származó stresszel.
2) Veszel egy nagy levegőt és döntesz.
3) Leülsz a felségeddel beszélgetni és elmentek egy párterápiára. Mivel van 4 gyerek azt javaslom tedd meg a kapcsolatotokért. Nem biztos, hogy helyre lehet már hozni, de a terap. segíteni fog hogy legalább békében váljanak el az útjaitok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!